width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Vándorkapitalizmus,vándormultik

2008. július 22., kedd

Vándorkapitalizmus,vándormultik

Vándorkapitalizmus,vándormultik

A Magyarországon tevékenykedő multik a Bokros- csomag óta évente 10000 milliárd forintot visznek ki adómentesen az országból.

Hová lesz az a rengeteg pénz?

Ezt a hasznot sok honfitársam termeli ki 2-3 műszakban 60-70 ezer forintért gályázva.

A multit nem kell félteni, ő nem fizet emelt járulékot a minimálbéren dolgozók után.

Ha lejár az adómentessége, akkor pedig elmegy még keletebbre. Lengyelországban, ahol a "vándor" multik 5 évig működhettek adófizetés nélkül, miután az adómentességük lejárt, kevés kivétellel mind Oroszországba költöztek.

Ha letelik az idő, amíg adómentesen uralkodhatnak, akkor vagy vándorkapitalizmus, tehát tovább (lásd nokia a németeknél, ebben a postban lejjebb olvasható), vagy egyszerűen más néven, más szimbólummal (lásd adidas), de lehet, hogy csak egyszerűen más vezetőséggel, és mas tulajjal! Nesze, már újra adómentesek!

Még a nemzeti liberális Széchenyi István is IGAZSÁGOS ÉS ARÁNYOS KÖZTEHERVISELÉST hirdetett. Csak azért említem, mert a neolibsik körében nagy divat rá hivatkozni...

És még ráadásul vissza nem térítendő támogatásokat kaptak az államtól.

Amitl akár a hazai vállalkozóknak is kioszthattak volna egy pályázatrendszer kereteiben !!!!

Kiszámoltam nagyjából mennyit buktunk eddig az úgynevezett "demokrácia" valójában plutokrácia azaz nagytőke-diktatúra nevében. Mértani sorozattal számoltam ez amúgy nem olyan érthetetlen mint amilyennek elsőre hangzik, szóval gyur-caucescu szavaival élve: "nem kell félni, nem fog fájni.

Ebből az adatból kiindulva a multibérenc kormányoknak köszönhetően az elmúlt 12 évben évi 4%-os inflációval, és 20%- os adókulccsal számolva Magyarország nagyjából 27000 milliárd forintnyi tiszta haszontól bukott el. A pénzügyi hézagokat a jelenlegi parlamenti pártok által tákolt kormányocskák az évek során az adófizetőkkel fizettették ki. Ezek a kormányok vagy nem voltak elég bátrak ezen változtatni, vagy - ami rosszabb- pár százaléknyi kéz alatt csúsztatott milliárdért nem a szavazóikat, hanem a külföldi tőkét képviselték.

Ezért nincs pénze az országnak, és nem is lesz míg ilyenek vannak hatalmon. Mivel a narancssárgát is csak egy árnyalat választja el a vöröstől a következő választásokon- ha nem lesz addigra nyílt egypártrendszer- inkább szavazok egy parlamenten kívüli vaskezű diktátorra mint a műanyagdemokratákra, akik ennyi pénzt hagytak kiúszni az országból.

A Nokia, Németországban 2300 dolgozót bocsát el, bochumi gyára Romániába történő áthelyezése miatt. Nem azért, mert a németek rosszul dolgoztak, vagy, mert az üzem veszteséges lett volna. Szó sincs ilyesmiről! A Nokia Részvénytársaság egyszerűen a nagyobb profit reményében döntött így. A cég pont úgy járt el, mint sok egyéb más multi hasonló helyzetben (a lista hosszú lenne, de említsük meg legalább az osztrák Semperit gumiabroncsgyár leépítését és Csehországba történő áthelyezését). A jelenség már régen nevet kapott, úgy hívják vándorkapitalizmus. Egy érző és törődő ember esetleg tépelődne ehhez hasonló döntések miatt. Lehet álmatlan éjszakái lennének, de a legvalószínűbb, hogy az ilyen ötlet fel sem merülne fel benne.

Ám a nemzetközi tőkével operáló részvénytársaságok a legkisebb erkölcsi tétovázás nélkül hozzák meg a határozataikat.
Ezzel súlyosan sértve az adott állam nemzeti érdekeit, és a szociális szférát. Aki dolgozik, értéket állít elő, és holnapra munkanélküli lesz, az többé nem fog befizetni az államkasszába járulékot.

No és a multik lobbijai is mindent megtesznek - azért, hogy a DOLGOZÓK UTÁN FIZETENDŐ JÁRULÉKOK CSÖKKENJENEK. Ennyivel is kevesebb lesz a nyugdíj, ennyivel is kevesebb pénz jut a TB-nek, ennyivel is kevesebb pénz jut a közösbe.

Ehhez kapcsolódó hír :

Angela Merkel magyarázatot követel a Nokiától

Peer Steinbrück "vándorkapitalizmus"-sal vádolja a finn multinacionális zsebtelefongyártó céget

Angela Merkel, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja magyarázatot követel a finn Nokiától, amiért az a Ruhr-vidéki Bochum nevű német faluban bezáratta az egyik gyárát. A Helsingin Sanomat értesülései szerint a gyár megszűnése 2300 munkás utcára kerülését jelenti. Munka nélkül marad további 2000 dolgozó, akik eddig a Nokiának bedolgozó üzemekben dolgoztak. Peer Steinbrück, német gazdaságügyi miniszter egyenesen "vándorkapitalizmus"-sal vádolta meg a zsebtelefongyártó céget, mely szerinte "módszeresen aláássa az ország gazdasági és szociális rendszerének alapjait". Nokia elleni bojkottra szólított föl a német szakszervezetek központi szövetsége, a DGB is. Az üzem bezárása elleni világhálós petíciót péntek estig több mint 7 800-an írták alá.

Megjegyzés a rövidhírhez:

Nekünk minderről persze két dolog jut eszünkbe.

1) Nem emlékszünk arra, hogy amikor 90-es években a mi élelmiszeripari gyárainkat eladták németeknek és más EU-s és nem EU-s országoknak, azért, hogy aztán bezárva ezeket a saját termékeikkel árasszanak el bennünket, a/egy magyar pénzügyminiszter "vándorkapitalizmust" kiáltott volna.

2) Nem emlékszünk arra sem, hogy ugyanebben az időszakban - vagy később - magyar köztársasági elnök, miniszterelnök magyarázatot követelt volna a magyar élelmiszeripar felvásárlóitól a mi (volt) gyáraink bezárására. De arra sem, hogy amikor egy-egy nyugati vállalkozás (pl. egy autógyártó cég) kivonult hazánkból, akkor ezeket azzal vádolta volna valamelyik politikusunk - az egy Csurka Istvánt kivéve -, hogy ezek "módszeresen aláássák hazánk gazdasági és szociális rendszerének az alapjait."


A Jobbik finn-balti szakértöje

Vándorkapitalizmus, vándormultik, vándormulti, vándorkapitalista, vándortőke, Hová lesz az a rengeteg pénz?, IGAZSÁGOS ÉS ARÁNYOS KÖZTEHERVISELÉS, IGAZSÁGOS ÉS ARÁNYOS KÖZTEHERVISELÉST

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk