Holokauszt hazugság : Made in Amerika

Holokauszt hazugság: Made in Amerika

Senki sem vitatja, hogy mind Amerika, mind Németország, háborús óvintézkedései részeként, őrizetbe vette vette népességének bizonyos hányadát a 40-es években. Az Amerikaiak előszeretettel feledkeznek meg arról, hogy vagy 120 000 Japán nemzetiségű Amerikai állampolgárt tartóztattak le és zártak koncentrációs táborba az Egyesült Államok nyugati részén a háború végkifejletéig. Viszont nem engedik, hogy a Németek elfeledjék, hogy azok, Európa Németek által megszállt területein ugyanígy jártak el a zsidókkal, annak ellenére, hogy a Németeket ugyanaz motiválta cselekedeteikben, mint az Amerikaiakat a Japánokkal szemben – mégpedig az, hogy a zsidó nép egy meghatározhatatlan töredéke veszélyt jelentett a háborús erőfeszítés szempontjából és egyik ország sem volt hajlandó ezt a kockázatot felvállalni. Ezt senki nem vitatja. Ezek tények.

Mindamellett ma már számos hiteles történész állítja azt világszerte – nyomós okkal – hogy a Német Birodalom soha nem adott ki parancsot a zsidók elpusztítására és hogy a zsidók koncentrációs táborokban váló gyilkolásáról festett kép hamis. A zsidók azért szenvedtek többet Németországban, mint a Japánok Amerikában, mert a Szövetségesek szőnyegbombázásai fokozatosan felmorzsolták Németország - a táborok fenntartásához szükséges - anyagi és humán erőforrásait. A háború vége felé már széleskörű volt az éhínség Németországban és ez nem kímélte a zsidókat sem. Azt se feledjük, hogy Németországnak jó oka volt a a zsidókkal szembeni bizalmatlanságra. A zsidók közössége, mint állam az államban, teljességgel és egy emberként árulták el Németországot az Első Világháború során, valamint üzentek hadat neki világméretű gazdasági és politikai blokádjukkal 1933-ban.

Az érthető ellenérzések dacára, amelyek Németországban a zsidókat kísérték, az országban nem volt sem emberek irtására használt gázkamra, sem krematórium. Ezeket azóta se találták meg. EGYET sem. Se nem készültek lámpaburák, se szappan. Nem létezett szadista összeesküvés, csakis egy elbukott háborús erőfeszítés – A Németeknek nincs és nem is volt miért szégyenkezniük. A zsidók szisztematikus irtására vonatkozó vád akkor is hamis volt, mint ahogy ma is az. Bizonyítékok és tanúvallomások lettek hamisítva és/vagy szándékosan elferdítve. Valójában a „Holokauszt” hazugsága Amerikában készült annak szellemében, hogy a német vezetők meggyilkolását - mint Németország alárendeltségének előfutárát -Palesztina cionista/zsidó megszállását és Amerika Európára ráerőltetett, Európa népeire nézve fajirtó jellegű eredményekkel járó politikáját mind a mai napig tartó hatással igazolja, szentesítse.

Európa valószínűleg legélesebb politikai elméje, az óriási politikai és történelmi ismerettel rendelkező német ügyvéd Horst Mahler a minap Teheránba készülődött, hogy a fentiekben említett témában hozzászóljon egy Iráni történészek által rendezett konferencián. Erre a Német kormány – melynek ezen ügyekben a mai napig nincs hatalma szuverén döntéseket hozni – azonnal bevonta útlevelét. 2006 Január 29.-én Mahler Úr levélben tiltakozott egy bizonyos Dehne nevű bírónál.

A következőkben ismertetjük a tiltakozás lényegi tartalmát, a lábjegyzetet kihagyva és némi rövidítést eszközölve, James Damon fordításában.

„Talán még mindig nem jutott el az Ön tudatáig, hogy a világ zsidóságának szellemi vezetői - élükön a Robinson fivérekkel [Jacob és Nenemiah], a „diaszpóra zsidóságának királyával” Nahum Golgmann-nal, „Amerika Császárával”, Felix Frankfurter-rel, Roosevelt elnök „jobb kezével” Sam Rosenman-nal és Stephen Wise rabbival - valóban találkoztak és konspiráltak annak érdekében, hogy hihetőséget biztosítsanak a Nemzetközi Hadi-Törvényszék által kimondott hazugságoknak az úgynevezett Nürnbergi Per következményeképpen, ahol is a Birodalom vezetői ellen irányuló pert részleteiben és jó előre koreografálták.


„Az OMF[Organisational Form of a Modality of Foreign Rule – Idegen Fennhatóság Alatti Szerveződési Forma, értsd(jogi formula): a mai Német Szövetségi Köztársaság] „Holokauszt”-törvényei a sztálini kirakatperek a győztes Szövetségesek Nemzetközi Katonai Törvényszéke által Németországba bevezetett dicső bírósági hagyományait folytatják. Távol attól, hogy a realitás, igazságosság és jog szószólói lennének, ezek a törvények az akkori amerikai Főügyész, Robert Jackson szavaival: „ a Szövetségesek háborús tevékenységének a folytatásai”. Az OMF/NSZK „Holokauszt” törvényeket betartató bíróságai nem mások, mint álca a Birodalom zsarnoki hatalmat gyakorló ellenségei számára.”

„A Wehrmacht Második Világháborút követő feltétel-nélküli kapitulációját követően a Szövetségeseknek hatalmukban állott oly módon átírni a történteket, ahogy azt épp jónak látták. Nem nagy meglepetésünkre „bűnösnek” kiáltották ki Németországot, pont úgy, mint ahogy azt egyszer már megkísérelték megtenni az Első Világháború során. Ezután nekiláttak, hogy megteremtsék a háború utáni történelmi hazugságaikon nyugvó világrendjüket: a Globális Mammonizmust. Esély sincs arra, hogy ellensége-ink önként feladják a Birodalom felett aratott győzelmük gyümölcseit. Mindig is el voltak szánva arra, és ez a ma is így van, hogy vagyonuk eredetének titkát megőrizzék.

„Nincs amitől jobban félne az, aki hazugságra építette házát, mint az igazságtól, mely bármikor ledöntheti azt. Ezért van az, hogy a történetírás vonatkozásában az OMF/NSZK bíróságai kénytelenek fenntartani a győztes hatalmak hazugságainak hálóját, a Német közvéleménnyel teljességgel szembeszegülve. Ezek a bíróságok arra vannak kényszerítve, hogy a Birodalmi vezetésre a Nürnbergi (kirakat) Per által kimondott hazugságokat érvényben tartsák...

„A Nemzetközi Katonai Törvényszék által 1945 Augusztus 8.án kiadott rendelet 19. cikkelyének megfelelően, a Törvényszék kivételt képezett a bizonyítási/bizonyítéki eljárási szabályok betartása alól. Ugyanezen rendelet a 20. cikkelye alapján ez a Bíróság kénye-kedve szerint utasíthatta avagy fogadhatta el az elé terjesztett bizonyítékokat. Így a védelem által cáfolatként használható bizonyítékokat gyakran el sem fogadták beterjesztésre.

„A Nürnbergi Per ítéleteit a Második Világháború kitörésének okaira, valamint a Német katonai erők háború alatti cselekedeteire alapozták. Az idevonatkozó NSZK rendelet 7. cikkelye szerint, ezek a határozatok nem megkérdőjelezhetőek a Német bíróságok és hatóságok számára, még újonnan feltárt történelmi bizonyítékok fényében sem. Az iskolai tananyag vonatkozásában az Oktatásügyi és Művelődésügyi Minisztérium kötelessége ezen „tények” terjesztése, elsajátításuk számonkérése.

„Dehne Úr, ön is nagyon jól tudja, hogy mit várnak öntől. A „Holokauszt” hazugságainak a történelmi igazsággal szemben való érvényre juttatásával Ön, közvetlen ügynöke lett ellenségeink rosszindulatú akcióinak. Az OMF/NSZK „törvényeinek” betartatása biztosítja, hogy soha semmi nem akadályozhatja a zsidók érdekeinek érvényesítését. A „Holokauszt” törvények ezt mindenütt nyíltan hangoztatják. Ez a helyzet kívánja meg azt, hogy röviden megvizsgáljuk a Nürnbergi Pert, mely a Nyugati Civilizáció szégyenfoltja lett.

„A Törvényszék „feltalálásáért” két Litván zsidónak "lehetünk hálásak": a Jacob és Nenemiah Robinson testvérpárosnak, míg a tényleges megvalósítás a Zsidó Világkongresszus műve volt. A Zs.V. Elnöke, Nahum Goldman, a „zsidó diaszpóra királya” egekig magasztalta a törvényszék létrejöttét, mint a nemzetközi igazságszolgáltatás és humán erkölcsök legnagyobb történelmi jelentőségű megnyilvánulását. Nahum viszont be is számol nekünk arról, hogy milyen módon lettek a zsidó befolyás szálai megmozgatva annak érdekében, hogy az Amerikai Kormány is „harapjon”.

„Ezt írja:'A Robinson fivérek vezetésével, a Zs.V. Hatalmas energiákat ölt bele ezeknek a tárgyalásoknak a mentális, és morális előkészületeibe. A Roosevelt Kormányzat javára legyen írva, hogy kivétel nélkül magáévá tette ezeket az elveket és eloszlatta a Szövetségesek – különösen Anglia – aggályait.' Goldman visszaemlékezései elárulják miképpen is történt mindez:

A háború 1941-42-es éveiben Genfből informáltak bennünket a zsidók koncentrációs táborok-béli pusztulásáról. Ez arra ösztökélte (Stephen)Wise-t, hogy meglátogassa az Elnököt, és rávegye, hogy a Szövetségesek figyelmeztessék a Németeket ennek a brutális eljárásnak a háború utáni következményeiről, valamint felelősségre vonásuk bizonyossága felől. Megállapodtunk Rosenmannal, hogy a hétvégén mind összejövünk nyári villájában, mely Roosevelt „Hyde Park”-jától nem esett messze, hogy megbeszéljük mit mondjon az Elnöknek Washingtonban hétfőn.

Forró nyári reggel volt amint ott ültünk Rosenman verandáján nyakkendő és zakó nélkül, amikor meghallottuk az Elnök autójának hangját. Azonnal rájöttünk, hogy az Elnök Rosenmant szándékozik meglátogatni. Elkezdtük magunkra szedni nyakkendőinket és zakóinkat, amikor Rosenman megnyugtatott bennünket, hogy ez nem szükséges, mivel Roosevelt nem ad a külsőségekre. Hamarosan az Elnök kocsija megállt a veranda előtt és még mielőtt üdvözölhettük volna elkezdett ugratni bennünket: 'Nocsak, hát nem érdekes? Sam Rosenman, Stephen Wise, és Nahum Goldman üldögél itt azon egyezkedve, hogy miféle utasítást kívánnak adni az Egyesült Államok Elnökének. Gondolják csak meg: Mit nem adnának a Nácik egy fényképért erről az összejövetelről'. Elkezdtünk dadogva szabadkozni arról, hogy egy sürgönyt kaptunk Európából, azt vitattuk, és, hogy Rosenman hétfőn akarta neki megmutatni. Erre Roosevelt kacsintott egyet és azt mondta: 'Semmi gond, Sam majd hétfőn meglátogat és elmondja mit kell tennem.'. Ezután elment.

„Másutt Goldman a hatalom gyakorlásának örömeit még intimebben ecseteli: 'A csábítás igazi szenvedéllyé válhat...egy nő elcsábításának gyönyöre intenzívebb lehet egy pillanatra, de egy államférfi megnyerése nagyon is hasonló érzés...Az alatt a idő alatt, amit Amerikában töltöttem, minden elnöknek – Rooseveltnek, Trumannak, Kennedynek, Johnsonnak és Nixonnak is – megvolt a maga „udvari zsidója”, dúsgazdag emberek, ők pénzelték az elnökök választási hadjáratait és mellékesen befolyásos vezetői voltak a zsidók közösségeinek.

Egy másik prominens „udvari zsidó” akihez Roosevelt személyesen is nagyon ragaszkodott Felix Frankfurter volt. Sok éven át Frankfurter Washington legbefolyásosabb embereinek egyike, mely befolyás résztvevőjévé tette az „Amerika Császára” gúnynévre ácsingózó vetélkedésben a zsidók köreiben. Frankfurter sok volt hallgatóját nevezték ki fontos posztokra Roosevelt kormányában. Goldman megjegyezte, hogy 'míg Frankfurter nem kívánt megjelenni a színpadon, annál nagyobb öröme telt a bábuk mozgatásában a színfalak mögött'.

Míg a Britt kormány az elfogott Német vezetőség – mintegy 50000 ember - sommás kivégzésének híve volt, Sztálin, a szívének oly kedves kirakatperekért epekedett. Az Egyesült Államokat is ez a megoldás érdekelte. A Nemzetközi Jog alapján viszont nem lehetett eljárást indítani katonák ellen, akik parancsot teljesítettek. Amikor Jacob Robinson ennek ellenére az elfogott Németek törvényszék által való vád alá helyezését javasolta, az Amerikai Legfelsőfokú Bíróság bírái bolondnak nevezték. 'Mi volt olyan szokatlan a Náci tisztek háborús tetteiben?' – érdeklődtek. Lehetséges, hogy magát Hitlert vagy még tán Gőringet is el lehetne ítélni, de hogy egyszerű katonákat, akik hűségesen teljesítették parancsaikat nem, az bizonyos. Végül is Robinson álláspontja meggyőzte a Legfelsőfokú Bíróság egyik tagját: Robert Jackson bírót.

„Robert H.Jackson(1892-1954), Franklin Delano Roosevelt elnök egy közeli barátja és tanácsadója, Főügyész-helyettesi posztot töltött be 1936-tól 1939-ig, majd kinevezték Főügyésznek 1940-től 1941-el bezárólag. Azon a véleményen volt, hogy a tribunus a Szövetséges háborús törekvések folytatása – békeidőben. A háború végén azzal a megbízatással küldték Európába, hogy bélyegezze meg a törvény nevében Németországot mindörökre az agresszor nemzet - mely egyes egyedül felelős a Második Világháború kitöréséért és az azzal járó minden szenvedésért – bélyegével.

„Roosevelt utasítására Samuel Rosenman bíró már 1945 április elején Londonba utazott annak érdekében, hogy „Német Háborús Bűnösök” bíróság elé állításának kollektív módozatait kidolgozza. Április 5-én Sir John Simon, a Főkancellár, a Britt törvénykezés feje Hitler és Vezérkara tárgyalás nélküli kivégzése mellett érvelt. Sir David Maxwell Fyfe, a Britt Főügyész is arról tájékoztatta Rosenman-t, hogy ő, személyesen is ennek az eljárásnak lenne híve. Másnap viszont, mindezek ellenére azt nyilatkozta, hogy Washington ragaszkodik a bírósági tárgyalásokhoz a kivégzések előtt...

„Nyilvánvaló, hogy azok, akik kifundálták a törvényszéki eljárást, meggyőzték a 'Britt törvénykezés fejét' egy – egy magas rangú nemzetközi Bíróság által kimondott
– KÉZENFEKVŐ ÉS NYILVÁNVALÓ bűnösség látszatát keltő nyilatkozat szükségessé-géről, a Német háborús bűnök és kriminalitás kezeléséhez. De létezik-e akár egyetlen bíró is, aki 50000 Nemzeti Szocialista fogoly, a Szövetségesek általi lelövetését bizonyítékának venné annak, hogy az az 50000 áldozat valóban elkövette azokat a kegyetlen tetteket, amiért végül is lelövettettek? Nem volt nagy az esélye, hogy találnak ilyet. Az a bíró, aki elfogad egy ilyen a hipotézist, mármint, hogy egy gyilkosra, pusztán azáltal, hogy maga is áldozattá vált, rábizonyosodott , hogy ő maga is főbenjáró bűnt követett el, és ezáltal bűnössége mindenki számára nyilvánvalóvá vált, nos, AZ a bíró maga is az elmegyógyintézetben kötne ki minden emberi számítás szerint.

„Roosevelt halála után Truman elnök segédletével Rosenman hivatalosan is felajánlotta a győztesek bírósági eljárásának Főügyészi posztját Jackson számára. Egyetlen feltétel volt: A Nácikat egy becsületes és igazságos tárgyalás lefolyása után - fel kell akasztani. Jackson, örömmel és azonnal elfogadta a megbízást. Régóta dédelgette azt az elméletet, miszerint a huszadik században nem érvényesek a 19. század hadviselésére vonatkozó szabályok. Azt is vallotta, hogy az USA, világvezető szerepe folytán a világ akármelyik részén folyó bármely konfliktusba tetszése szerint beavatkozhat. Hangoztatta, hogy az USA, morális felsőbbrendűségét biztosítandó, fel van hatalmazva arra, hogy bizonyítsa, hogy ezek az „átkozott Németek az egyedüli felelősek” a háborúért... „Szükségünk van egy bűnbakra, melynek nyakába varrhatjuk a világ bűneit még egy jó darabig...” - hangoztatta.

A pert megelőző konzultációk alkalmával Jackson figyelmen kívül hagyta európai szövetségeseinek azon ellenvetéseit, miszerint Franciaországban lefoglalt okmányok egyértelműen bizonyítják, hogy a Birodalom nemhogy nem volt felelős a háború kitörséért, de, hogy valójában rákényszerítették azt. Rámutattak, hogy az iratok mind azt bizonyítják, hogy mind Anglia, mind Franciaország, mind az USA támogatta Lengyelországot annak Németországgal szemben felvett agresszív és csökönyös álláspontjában. Hogy Lengyelország kétszer is mozgósította csapatait mire Németország lépett. Hogy a Lengyel Rydz-Smigly marsall 1939 Júliusában nyíltan azt hangoztatta tiszti kara előtt Thorn-ban, hogy Lengyelország háborút akar és Németország ebben nem fogja tudni megakadályozni. Továbbá, hogy Roosevelt gyakorlatilag háborút üzent Németországnak 1941-ben. A Német Hadüzenet teljesen jogos és helyénvaló volt az amerikai provokációk a német hajózás elleni tükrében, valamint az Amerikai semlegesség megsértésével az Angliába irányuló fegyver és lőszerszállítmányaik következtében.

„Ebből persze semmit nem használhatott a védelem az eljárás során. Németországot, mint az egyetlen felelőst, el kellett ítélni és az európai háborút Német agresszivitásként kellett beállítani. Taylor dandártábornok, a vád főtanácsadója, a tények ismeretében tiltakozott, mondván, hogy „egy becsületes eljárás során lehetetlen lenne Németország egyedüli felelősségének vádját elfogadtatni és hogy egy ilyen jellegű erőfeszítésnek az lenne a következménye, hogy ennek ellenkezőjére derülne fény”. Az USA-nak végül is sikerült belekergetnie Németországot a Lengyel csapdába: hiszen Churchill és Roosevelt a kezdet kezdetétől a Német Birodalom teljes megsemmisítését tűzte ki célul.

„Erre Jackson így vágott vissza: 'Ki beszél itt egy becsületes eljárásról? Persze, hogy a Németek meg fogják vádolni a a Szövetségeseket olyan politikai vezérelvek alkalmazásával velük szemben, ami háborúba kényszerítette őket. Fel vagyok rájuk készülve, mióta lefoglaltuk a Német Külügyminisztérium iratait. Mindegyik irat ugyanazt a következtetést vonja le: „Körbe vagyunk véve, tehát harcolnunk kell, különben megfojtanak bennünket. Nos, ha háborúhoz vezető politikai és gazdasági okoknak ezen elemzései hangot kaphatnának a per során, az számunkra katasztrófát jelentene. Beláthatatlan következményei lennének mind Európában, mind Amerikában”...

„Taylor ezt a következőképpen összegezte: 'Tehát a kérdés felmerülését, hogy ki is kezdeményezte a háborút mindenáron meg kell akadályoznunk...egyszerűen nem hangozhat el'. Ez viszont csak akkor volt lehetséges, ha Jacksonnak, mint a legfőbb törvényhozónak sikerülne a per tökéletes lefolytatásához szükséges olyan jellegű szabályokat lefektetnie, melyek egyszerűen megtiltják a diskurzusokat a háború kitöréséért való felelősség témakörében. Jackson úgy értékelte Taylor ez irányú észrevételét, mint az irányvonalat, melyet követnie kell és megjegyezte: 'Ha a Bíróság az összes idevonatkozó megjegyzést és dokumentumot kizárja, mint nem tárgyhoz tartozó, jelentéktelen mozzanatot, s ebben az esetben a Nyugati Hatalmak, valamint a Szovjetúnió és Lengyelország háborús politikájára sem lehet majd hivatkozni.'

„Taylor e gondolathoz azt a metafórát kanyarította, hogy a két háború közötti Európa cápáktól hemzsegő lagúnáját egy olyan halastóként kellene feltüntetni, ahol is egyetlen ördögi csuka úszkál – magyarázta később Jackson – és ennek a csukának – természetesen Hitlerről van szó - , az eljárás végére át kellene vedlenie egy szörnyű gyilkos cápává, mely felfalná az összes többi kishalat, a világgal egyetemben. 1945 Június 6.-ára Jackson jelentése biztosította Trumant arról, hogy megvan az új jogi koncepció és tervezet az eljárás lefolytatására, és hogy annak szerves része lesz egy Londoni egyeztető konferencia a Szövetségesek jogi képviselőinek részvételével. Ez a konferencia Június 26.-a és Augusztus 8.-a között zajlott le.

„A Francia Dr. Gros, a nemzetközi jogok professzora azzal kezdte felszólalását, hogy rámutatott: a hódító háborúk nem értelmezhetők a nemzetközi jog bűnös megszegéseként...ha viszont a háborút egyének bűncselekményeinek tekintenénk, akkor talán hivatkozhatnánk a törvényességre. A Szovjet küldött, Trainin pedig legutóbbi könyvére hivatkozva azt állította, hogy a Népszövetségben akkoriban uralkodó jogi szemlélet jegyében a hódító háború ugyan bűntettnek minősűl a nemzetközi jog szempontjából, viszont az csak kártérítési követelést vonna maga után, nem pedig bűnügyi eljárást. Trainin ugyan szeretett volna más következtetésre jutni, de, amint azt el is mondta, álláspontja szerint egy hódító háborúnak nincs személyre szabható bűnügyi vonatkozása. Ráadásul az 1945 Februárjában született Közös Jaltai Nyilatkozat nem említett semmiféle bűnügyi felelősségrevonást a háborút illetően.

„Jackson felháborodott ezekre az ellenvetésekre. Azt állította, hogy az Egyesült Államok totális háborút vívott, és nem volt tekintettel a nemzetközi egyezményekre akciói megtervezésében, amennyiben az ellenségnek nem volt esélye közvetlen és azonnali megtorlásra. Továbbá, mivel az USA a győztes szövetséges hatalmak közül a legerősebb, senki sincs abban a pozícióban, hogy meggátolja abban, hogy mindegyikük érdekében új irányelveket vezessen be. Erre alapozva dolgozta ki személyesen a vádirat tervét. Ez a következő pontokban volt összefoglalható: Agresszív(hódító jellegű)háború megindítása, Nemzetközi Békeszerződések és Szövetségek megszegése valamint a Nemzet-politikának háborús céloknak való alávetése. Kijelentette, hogy a háborús bűnökről szóló vádakat másodrendűekként értékeli.

A további egyeztetések során kijelentette: 'Az Egyesült Államok érdekében áll, hogy kifejlesszen a nemzetközi jogban egy olyan (új)kategóriát, amely értelmében Németország háborús cselekedeteinek egészét büntetőeljárás alá lehetne vonni.

„A francia másodfokú bíróság egyik bírója, Robert Falco viszont elgondolkoztatta Jacksont, amikor felvetette, hogy: 'ha megalkotunk egy ilyenfajta jogi konstrukciót, olyan bűntettekért fogjuk a Németeket elítélni, amivel a Szövetségeseket is meg lehet majd vádolni.' Tehát a probléma abból adódott, hogy hogyan is tudják majd a győztes hatalmak egy nemzetközi bíróságon pellengérre állítani és megbüntetni a Németeket a nemzetközi jog megsértéséért úgy, hogy közben a saját bűneik ne kerülhessenek az ítélőszék hatáskörébe. Várható volt, hogy a világ a győztesek arcába fogja vágni ugyanazt a sarat azzal, hogy – de hát ti ugyanezt cselekedtétek – és azok a bírák, akiket a semleges országok küldtek, egyszerűen ki fogják dobni a periratot.

„Az egész egy nemzetközi vizsgálóbizottsággá fog korcsosulni”-siránkozott Falco, mire Jackson ejtette álarcát: „Vegye tudomásul, hogy ebből nem lesz holmi vizsgálóbizottságosdi, hanem Hadi-Törvényszék! És senkinek nem lesz beleszólása a bírák kijelölésébe, csak nekünk és csakis nekünk. Csakis a Szövetséges hatalmak országaiból fogjuk őket válogatni. Mi leszünk akik meghatározzuk a bíróság alapszabályát, összetételét, jogi szabályzatát. Mi leszünk a Vád és Itélőszék. Ebben a perben sem a vádlottaknak, sem a tanúknak nem lesz joguk, hogy szabadon tanúskodjanak, Hermann Göring esetleges kivételével.

„Ezen a ponton vetette közbe Prof. Gros, hogy ha törvényhozók, ügyészek és bírák ugyanannak a hatalomnak a képviselői, az magában is döntő erejű érvként szól a Törvényszék ellen: „Pályafutásom során még nem találkoztam olyan jogi szervezettel, amely ezt jogosnak és törvényszerűnek minősítené”. Azután felvetette: „ akárhogy is van, hogyan is lehet olyanokat, akik nem követtek el bűncselekményeket vád alá helyezni és elítélni? Mi, Franciák lehet, hogy úgy vélnénk, hogy bár ez politikailag kívánatos lenne, viszont lehetetlennek tartjuk a Nemzetközi Jog értelmében.”

„Jacksonnak erre nem volt mit mondania, csak azt jegyezte meg cinikusan, hogy:” A nemzetközi jog erőtlen és zavaros ebben a vonatkozásban...egyszerűen el kell majd hitetnünk, hogy a Németek személyesen felelősek”. Professzor Gros még most sem tudta elfogadni a gondolatot és így érvelt: 'A tettek, amikkel a Német vezetést meg lehet vádolni nem jelentenek újdonságot a háborúk történetében, de a tény az, hogy eddig senki nem nyilvánította az ilyesfajta cselekedeteket a Nemzetközi Jog bűnös mértékű megszegésének. Ha most mi itt ezt megtesszük, a vizsgált tett elkövetése utáni törvényhozás vétségét követjük el.” A professzor érvelése nem hatotta meg Jacksont a legkisebb mértékben sem: „Lehet, hogy igaza van” -válaszolta – és pontosan ez okból kifolyólag, a Nemzetközi Jog sarokköveinek értelmezéséről szóló elmélkedéseket a minimumra kell szorítanunk a tárgyalóteremben”. Itt az Angol Főügyész is bekapcsolódott és hozzátette:" Amit mi el akarunk kerülni az eljárás során, az annak a megvitatása, hogy maga az eljárás törvényes-e a Nemzetközi Jog vonatkozásában. Ezt úgy fogjuk elérni, hogy egyszerűen ki fogjuk nyilatkozni mi is a Nemzetközi Jog idevonatkozó szelleme és ezután nem fogjuk engedni, hogy ezeket a pontokat megtámadják."

Jackson erre erre így foglalta ösze a tanácskozás határozatait: "Önnek tökéletesen igaza van. Hiszen a Szövetségesek jogilag a mai napig háborúban állnak Németországgal, annak ellenére, hogy annak minden politikai és katonai intézménye összeomlott. A mi Katonai Törvényszékünk a Szövetséges háborús erőfeszítések folyamatosságát jelképezi...És mint Győztesek, megkérdőjelezhetelen jogunknak tartjuk azon dokumentumok és szemtanuk a Bíróság előtti titokbantartását melyek ügyünket veszélyeztethetik" – "De hiszen ez az egész Európai Jogrend kiforgatása! Tehát mi itt nem az igazságot keressük, hanem pusztán jogi diadalt kívánunk aratni? -tiltakozott ismét Prof.Gros. "Így van" -válaszolta Jackson – "és mivel minden adu a kezünkben van, győzelmünkhöz nem férhet kétség".

"Így hát a Nürnbergi Per a mai napig is a hatalom diadalát szimbolizálja a törvény felett, melyet bírói tallárt öltött bűnözők követtek el.

"1945 Aug.-án a Londoni Konferencia véget ért a "Tengelyhatalmak Fő Háborús Bűnöseinek Vád alá való helyezéséről és a büntetésvégrehajtásáról szóló Megállapodás" meghozatalával, mellékelve hozzá egy ezen Bíróság részére megállapított speciális cikkelyt. A Londoni Konferencia jegyzőkönyvei illegális kiadványként jelentek meg négy évvel később, a "Robert H. Jackson Jelentés" címmel. Amennyiben még 1945-ben napvilágot láttak volna, minden -az Angol Polgári Törvénykönyv – hatáskörébe tartozó bírósági határozatot azonnal törvénytelenné kellett volna nyilvánítani. Amennyiben a Bíróságok megismerték volna ezeket a határozatokat, nem maradt volna más választásuk, mint hogy megszakítsák az eljárásaikat és kidobják azokat, vagy teljesen ujrakezdjék őket. Azok a Bírák, akik jelen voltak a konferencián, tökéletesen tisztában voltak a következményekkel: minden ítéletet, mely a Nürnbergi Per lefolytatása előtt született, érvényteleníteni kellett volna. Ezek a Bírók késégtelenül kompromittálódtak. Kénytelenek lettek volna alkalmatlannak nyílvánítani önmagukat, de nem ezt tették. Ezen események pontos és részletes és dokumentált leírását megtalálhatjuk Hans Meiser a Das Tribunal "A Törvényszék" című művében, melynek egy elektonikus, digitalizált példányát itt csatolom.

"Amikoris az ember rájön, hogy a Nemzetközi Törvényszék nem volt más, mint a Győztesek gyilkosságra való összeesküvése, azt is tisztán fogja látni, hogy azok az úgynevezett "bírók" Nürnbergben nem mást vittek végbe, minthogy törvényes leplet szolgáltattak a Birodalom Vezetőinek meggyilkolásához és irgalmat nem ismerve kiszolgáltatták a Német Nép egészét annak az Auschwitz-i furkósbotnak, melyet ellenségeink a mai napig arra használnak, hogy a Német Nép lelkületét pusztítsák.

"A Holokauszt "Kétségbevonhatatlan Nyílvánvalóságát" kijelentő OMF/Német Köztársasági bíroságok üres szólamokkal házalnak. Nem létezik bizonyíték az esemény valódiságára, melynek szellemét ezzel a harci kiáltással idézik, amit tökéletesen igazol Germar Rudolf : 'Vorlesungen über den Holocaust—Strittige Fragen im Kreuzverhцr' ('Lectures on the Holocaust—Controversial Issues Cross Examined'), (A Holokauszt Helyreigazítása – Vitatott kérdések a kereszt-tűzben)Castle Hill Publishers, P.O. Box 118, Hastings, TN34 3ZQ, UK (April 2005)[Amerikaiak, az http://vho.org/store/USA honlapról tudják megvásárolni, illetve letölteni ezt az illusztrált angol nyelvű 568-oldalas kötetet. A Castle Hill kiadó címe: 253 W. 72nd Street, #1711, New York, NY 10023 USA].

“Nos, Mr Dehne, talán most már Ön is kezdi megérteni a rémületet, melyel a világ zsidóság az Iráni Elnök, Mr Ahmadinejad azon bejelentésére reagált, mely szerint Irán meg fog szervezni valamint szponzorál egy Nemzetközi Tudományos Konferenciát a Holokauszt hitelességének megállapítása érdekében. Ha az Ön szavainak értelmében, melyek szerint az én – Irániak szemében kívánatos – részvételem ezen a konferencián “ komoly következményekkel” járna Szövetségi Köztársaságunk szempontjából, akkor azt hiszem Ön jellemezte a “Bundesrepublic”-unkat nem én, mégpedig oly módon, hogy ahoz nincs mit hozzátenni.

“A “Bundesrepublic” az 'alaptörvényével'(Basic Law) egyetemben szerte fog foszlani azon a szép napon, amikor is a Német Nép által SZABAD VÁLASZTÁS során elfogadott Alkotmány visszatér a Jogrendbe.(a Basic Law 146. Paragrafusa) Ez lesz az a nap, amikor is a Német Nép Alkotmányozó Országgyűlés útján fogja visszautasítani Birodalom ellenségei által rákényszerített történelmi hazugságokat és visszaköveteli szuverenitását. És ez a nap közelebb van, mint gondolná. A Teheráni Konferencia nagyban hozzá fog járulni a Szövetségi Köztársaság felbomlásához, mivel arra a hazugságra épült, amit Teheránban össze fognak zúzni: A Holokauszt hazugságára.

“Befejezésül arra szeretném Önt emlékeztetni – írja Norst Mahler – hogy a Német Birodalom a mai napig létezik. A törvényei még mindíg érvényben vannak. Jelenleg nem lehet őket foganatosítani, mivel a Nemzetközi Joggal ellentétben álló idegen megszállás akadályozza a Birodalmat ebben. Amikor viszont a Birodalom hatalma visszaáll, az Ön tevékenysége Hazaárulásnak lesz minősítve.

AustraliaFreePress.org