Néhány szabad asszociáció

Néhány szabad asszociáció

Nemrégiben Vona Gábor volt a tv2 vendége, aholis a cigánybűnözéssel kapcsolatos álláspontját kellett védenie a műsor feleslegesen kötekedő, és vele szemben ellenséges szerkesztőjével szemben (ezt sem értem, egy szerkesztő miért "fizetett vitatkozó" - azt hittem, egy ilyennek az a dolga, hogy kérdezzen, meghallgasson, megértsen). Akkoriban volt aktuálisan felmelegítve a móri mészárlás ügye, miután a vádlottak padjára került a feltételezett valódi elkövető. Szóval a szerkesztő egyszercsak ezt találta vágni Vona fejéhez: "Példaként említette a Pénzes Henrietta, valamint Szögi Lajos esetét. De miért nem beszél mondjuk a brutális móri mészárlás kapcsán 'magyarbűnözésről'? Hiszen, mint látjuk, ott pedig magyar volt az elkövető." Vona erre annyival hárított, hogy ő valóban említett példákat, de a cigánybűnözés lényegét tekintve egy megkérdőjelezhetetlenül létező statisztikai jelenség, a példákban felmutatott szélsőértékkel. Pedig ehhez kis kurázsival azt is hozzá lehetett volna tenni, hogy az ellenpéldaként felhozott móri vádlott neve egyébként "Weiszenberger László"...

Amit persze Vona mondott, helytálló és igaz. Amilyen statisztikák léteznek a cigánybűnözést igazolandó, hasonló százalékarányokra már természettudományos törvényeket építenek fel a kutatók, méréseik nyomán. S ha világos a tendencia, úgy nemhogy mellékesen jó megjelölni, ha egy bűnelkövető nem a többségi társadalom tagja, de egyenesen kötelesség. Mert egészen másként kell kezelni a problémát, ha egy bűnözési kategória pl. szociális okokra, és másként, ha mondjuk etnikai okokra vezethető vissza. Másrészt nem fordulhat az elő, ami a fent idézett beszélgetésben, hogy egy nép önbecsülését folyamatosan olyan tettek nyomán küldjék padlóra, amiben a vád egyébként tökéletesen igaztalan. És büszkén szembenézhetünk vele: a magyaroknak régóta nem a BECSÜLETÉT kellene visszaszereznie, hanem pusztán az ÖNBECSÜLÉSÉT. Ami egyébként eredményét tekintve a mindennapokban közel ugyanolyan fontos.

Nem tűnik ideillőnek itt is a gazdasági érvekkel jönni, de könnyen belátható, hogy ez ilyen szempontból is milyen sokat számít. Nem kell messzire mennünk: nézzük meg a Magyar Szigetet. Szemben a Zsigettel, az MSziget tízezres táborában senkinek eszébe sem jut a másiktól lopni (hogy ez egy adott személynél természetes becsületesség, vagy ideológiákkal alátámasztott tudatos vállalás, végeredményét tekintve mindegy). Ez pedig kőkemény forintokra lefordítható: nem kell motozástól kezdve, állandó őrjáratokon át, a riasztóberendezésekig mindent külön megfizetni, csak hogy a MSziget élhető legyen. Arról nem is beszélve, hogy nem mindegy, a résztvevők hogyan is érzik magukat (vetítsd ki ugyanezt egy társadalomra). Egy ideje erre már közgazdászok is rájöttek, s a közösség önbecsülését, a közbizalmat frappáns névvel is látták el: "társadalmi tőke". És ez a társadalmi tőke bizony kőkemény forint-milliárdokra átváltható.

Ki kell nyitni egy Néphazugságot, olvasni a "vélemény" rovatot. Egészen bicskanyitogató nem egyszer olvasni brutálisabbnál brutálisabb lehúzó cikkeket arról, hogy milyenek vagyunk "mi, magyarok". Tökéletesen olyan szófordulatokkal, következtetésekkel, amik cigányra vagy zsidóra átültetve már ugyanitt az apokalipszis lovasait idéznék meg. Mentségként a durva ítéletekre azt felhozva, hogy elvégre "magunkról van szó". Csakhogy ezek az ítéletek csontig lecsupaszítottak, kizárólag a (hamis) diagnózist tartalmazzák, minden nyilvánvaló segítő szándék, megoldási javaslat nélkül. Mi több, a sziklába vésett megváltoztathatatlanság végkövetkeztetésével. Kellenek az ostorozások, de csak a saját közösségem szeretetében, azért, hogy megmutassam egyúttal mire javasolok írásomban megoldást. Máskülönben amit teszek, rombol, és nem épít. Az pedig sohasem lehet megoldás, hogy "egyszerűen mindent verjünk szét".

A Néphazugságban erről azonban szó sincs. Szó sincs megoldási javaslatokról, szó sincs a közösség szeretetéről, a cifra T/1-személyes szavakon túli, őszinte közösségvállalásról. És szó sincs "egyszeri kilengésről", ez világos tendencia, közel/talán egyetlen ellenpélda nélkül. Az én hibám, ha ilyenkor elgondolkodtat, hogy a szerzőt mindig olyasfélének hívják, mint "Bauer"?

Nem győzöm viszont hangsúlyozni, hogy Magyarországon csak a hétköznapok egyszerű példáit kell figyelni. Hatvan év óta mikor ért zsidót, cigányt (mint zsidót, cigányt) tettleges atrocitás? Egy olyan közegben, ahol nagyítóval keresik az ilyen eseteket a megélhetési média-, és hatalmi dögkeselyűk. A nyelvbe világosan belekódolt a magyar gondolkodás (ahogy a cigány, zsidó, és bármi más népé is; meg lehet azt is nézni, mely szavak kerültek a cigányból, a jiddisből a magyarba - amire a magyar gondolkodásban nem létezett nélkülük még csak szó sem!). A nyelvünkből előre megjósolható, a magyarok közt milyen eszmeiség nyer teret, és milyen nem. Nem véletlenül erőszakolják újra és újra a nyelv átalakítását, lopják, pusztítják szavainkat, fogalmainkat - ha valami a ballib és médiája legnagyobb bűne, az az, hogy a szavainkat, jelentésüket alakítják át. Amíg ezt nem hagyjuk, a romboló eszmékkel szemben már a legmélyebb alapok is biztosítanak védettséget.

Ha magyar emberre valami igaz, szerintem az az, hogy tettekért, és egyénileg ítél. De nem hülye, hogy egy tömegjelenségre, egy tendenciára viszont (öngyilkos módon) ne keressen tisztességes megoldást. Nem ideológiáktól vezérelve, hanem a puszta megélhetés gyakorlatának engedve. Erről a kristálytiszta egyszerűségről szól a magyar történelem, a magyar nyelv, a magyar észjárás. Nekem legalábbis - újra és újra megerősítettnek látva - biztosan.

Még egy dolgot szeretnék példaként hozni a magyar tisztaságról, és a ránkerőszakolt idegen, ballib mocsokról. Nézze meg bárki, a káoszban, a harcban is milyen tisztaság jellemezte 2006. szeptember 18-ának tévéostromát. Amikor a fiatalok a vízágyút felborították és felgyújtották, volt fiatal, aki vállára véve a félelemtől remegő vízágyús rendőröket, mindenkit elhessegetve kikísérte őket a helyszínről. Egy pofon nem csattant el.

Hallották többen is azt a hazugságot igazoltató rendőrök szájából, gúnyos vigyorral tetézve, hogy aki kikísérte a rendőrt a tömegből, az a titkosszolgálat embere (ez már a felvételek alapján becsülhető életkorát tekintve is egészen valószínűtlen volt). Csakhogy az a fiatalember most a vádlottak padján ül. Pusztán azért, mert egyike volt azon keveseknek, akik jelenlétét az ostrom helyszínén egyáltalán igazolni tudták. Azon felvétel alapján, amikor fedetlen arccal, segítőn kíséri ki a remegő rendőrt a tömegből...

Csak egy (becsülendő, jótékony, szent) őrült az, aki ilyenek után még segítséget nyújt. Csak egy őrült az, aki ártatlanságának biztos tudatában is arccal felfedi magát. Csak egy őrült az, aki miután arra a hazugságra hivatkozva lövik rommá, hogy Molotov koktélokkal ő volt a támadó, ezután otthon nem kezd a következő összecsapásra Molotov koktélokkal készülni. A magyar gondolkodás pedig a józan egyszerűségről szól, nem az őrültségről.

Eszembe jutott megint a 'V, mint vérbosszú' című film egy párbeszéde a főhősnő, és az egykori kínzóit sorban likvidáló főhős között.
"- Amit veled tettek, az szörnyűséges... - És ezzel életre hívtak egy szörnyet."