width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: A korrupció elleni küzdelem, a munkavállalók érdekvédelme, a szégyenteljes bérek emeléséért, vagy az emberhez méltó egészségügyi ellátásért folytatott harc nem tud olyan felemelő tud enni, mint az iszlamizációval szembeni keresztes háború, vagy épp a vallások közös tradíciókon nyugvó összefogása az ateista nihilizmus ellen. De ettől még ezek is nemzeti ügyek. A Londonba készülő borsodi gimnazistának, a futószalag mellett éhbérérért robotoló szabolcsi melósnak, a máról holnapra is alig élő nógrádi közmunkásnak, az alulfizetett, és agyonhajszolt baranyai pedagógusnak, vagy a létfontosságú vizsgálatokra hónapokat váró kőbányai nyugdíjasnak a saját sorsa felől is mondanunk kell valamit.

2016. november 30., szerda

A korrupció elleni küzdelem, a munkavállalók érdekvédelme, a szégyenteljes bérek emeléséért, vagy az emberhez méltó egészségügyi ellátásért folytatott harc nem tud olyan felemelő tud enni, mint az iszlamizációval szembeni keresztes háború, vagy épp a vallások közös tradíciókon nyugvó összefogása az ateista nihilizmus ellen. De ettől még ezek is nemzeti ügyek. A Londonba készülő borsodi gimnazistának, a futószalag mellett éhbérérért robotoló szabolcsi melósnak, a máról holnapra is alig élő nógrádi közmunkásnak, az alulfizetett, és agyonhajszolt baranyai pedagógusnak, vagy a létfontosságú vizsgálatokra hónapokat váró kőbányai nyugdíjasnak a saját sorsa felől is mondanunk kell valamit.

"Nem arról beszélünk, hogyan teremtettek rendet a korábban káoszba süllyedő Érpatakon pár esztendő alatt, vagy hogyan épít zseniálisan turisztikai brandet a betyármitológia köré Ásotthalom - hanem, hogy hol látják jobban Mohamed követőit."

Lesz-e mecset Ásotthalmon? És munkahely Borsodban?

Kell-e minaret Ásotthalomra? Strandolhatunk-e burkiniben a csongrádi tanyavilágban? Tiszteletre méltó vallás-e az iszlám? Egy lapon említhetjük-e a meleglobbit az imámokkal? 2016 novemberében ennél fontosabb kérdések nem léteznek a Kárpátok alatt - gondolhatnám, ha csak nemzeti radikális ismerőeim Facebook megosztásaiból és kommentpárbajaiból indulnék ki.

https://www.facebook.com/laszlo.toroczkai/photos/a.152103624970939.1073741826.151665991681369/661445307370099/?type=3&theater

Toroczkai László ásotthalmi polgármester rendeletben tiltotta meg a mecsetépítést, a müezzin tevékenységét, a burka és a burkini viselését, valamint az azonos neműek házassága melletti kampányolást. Erre válaszol Orosz Mihály Zoltán, Érpatak vezetője nyílt levélben fordult a muszlim és keresztény közösséghez, "vallásgyalázásnak" nevezve az új szabályozást, különösen sérelmezve, hogy az "Isten törvényei szerint élő, tisztességes muszlim hívőket" összemossák a homoszexuális propagandával.

A helyzet az, hogy az esetről természetesen nekem is megvan a magam véleménye - és Isten ments, hogy ezt leírjam. Nem azért, mert nem vállalom - aki követi a Jobbegyenest, emlékezhet rá, hogy belementünk mi már nem is egy, nemzeti oldalon belüli ökölharcba is, ha úgy éreztük, fontos kérdéseket kell tisztázni a ringben. Éppen ezért nem mondom el, mit gondolok erről a vitáról.

Mert ez minden, csak nem fontos.

Illetve nagyon is fontos lehetne - egy ideális világban, ahol a világnézeti kérdések tisztázásán túl már nem is maradt más feladatunk ezen a földön. Csakhogy 2016-ban Magyarország fényévnyi távolságra van az ideális világtól.

http://index.hu/gazdasag/2016/11/29/250_ezer_forint_alatt_az_elet_csak_a_tulelesrol_szol/

Ebben az országban milliók küzdenek napi kenyérgondokkal, százezrek menekülnek idegenbe a nyomor és kilátástalanság elől, egy friss felmérés szerint az emberek több mint 80%-a egyik fizetéstől a másikig él. Közben a Fidesz kleptobolsevik rendszere százmilliárdos nagyságrendben zabálja fel a maradék nemzeti vagyont, a multik vagonszámra viszik ki az extraprofitot, az oktatásunk éhbérért dolgozó összeszerelőket képez, akik ötvenöt évesen eltűnnek a darabokra hulló egészségügy fekete lyukában.

És közben mi, akik elvileg ennek a nemzetnek a legfelelősebben gondolkodó részét kellene alkotunk,karakterek tízezreit, szellemi és lelki energiák garmadáját fordítjuk arra, hogy eldöntsük, két magyar nagyközség polgármestere közül ítél meg helyesebben egy másfél milliárdos világvallást, amelynek itthon amúgy alig van néhány ezer követője.

Nem arról beszélünk, hogyan teremtettek rendet a korábban káoszba süllyedő Érpatakon pár esztendő alatt, vagy hogyan épít zseniálisan turisztikai brandet a betyármitológia köré Ásotthalom - hanem, hogy hol látják jobban Mohamed követőit.

A balhé pár napon belül elül, már csak azért is, mert egyik félnek sem érdeke a konfliktus további élezése. Ám a Facebook-biliben támadt orkán alkalmat ad arra, hogy szembenézzünk a hazai nemzeti oldal egyik olyan korlátjával, amelyet muszáj lesz meghaladni, ha bármit akarunk kezdeni ezzel az országgal.

Folyton meg akarjuk váltani a világot, nagyívű elméletekkel sietünk a nemzet és Európa megmentésére, gyönyörű homokvárakat emelünk világnézetből, identitásból, ideológiából- s közben kirohad alólunk a hazánk.

Nem arról van szó, hogy az iszlám megítélése, vagy a pláne a kontinenst megrohanó migrációs áradat ne lennének rendkívül fontos sorskérdések. Hanem arról, hogy a Londonba készülő borsodi gimnazistának, a futószalag mellett éhbérérért robotoló szabolcsi melósnak, a máról holnapra is alig élő nógrádi közmunkásnak, az alulfizetett, és agyonhajszolt baranyai pedagógusnak, vagy a létfontosságú vizsgálatokra hónapokat váró kőbányai nyugdíjasnak a saját sorsa felől is mondanunk kell valamit. Nem csak azért, mert választást kell nyerni, hanem azért is, mert az ő nyomorúságuk és létbizonytalanságuk a nemzet szégyene.

És mindenekelőtt: az ő sorsuk a haza sorsa, az ő jövőjük, vagy épp jövőtlenségük a haza jövője, vagy jövőtlensége.

A korrupció elleni küzdelem, a munkavállalók érdekvédelme, a szégyenteljes bérek emeléséért, vagy az emberhez méltó egészségügyi ellátásért folytatott harc nem tud olyan felemelő tud enni, mint az iszlamizációval szembeni keresztes háború, vagy épp a vallások közös tradíciókon nyugvó összefogása az ateista nihilizmus ellen. De ettől még ezek is nemzeti ügyek.

Sőt, 2016 szigorú magyar valóságában ezek a honvédelem legforróbb csataterei. És, aki itt nem áll bele az unalmasnak, és a kevésbé heroikusnak tűnő lövészárokharcba, az legjobb szándéka ellenére is cserben hagyja saját népét.

Itt az ideje kiszállni a kényelmes ideológiai homokozóból, és jelentkezni frontszolgálatra.

Balogh Gábor

http://jobbegyenes.blog.hu/2016/11/29/lesz-e_mecset_asotthalmon_es_munkahely_borsodban#c31848170

#Jobbik #Érpataki #iszlám #jobboldal #társadalom #Érpatak #Ásotthalom #Orosz #Mihály #Zoltán #Toroczkai #László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk