Reakció blog

Reakció blog

Cionistaellenes vagyok, nem Amerika-ellenes, amúgy.

A sas földet ért. The eagle has crash landed.

Az olaj hordónkénti ára hamarosan meg fogja haladni a 100 dollárt. Én ennek örülök. Hogy miért? :-D

Rendre a dollár leértékelésével próbálnak úrrá lenni a magas olajárak okozta gazdasági káron.

Tartós dollárgyengülés ellen egy dollárban exportáló magyar társaság csak a más szempontok miatt nem túl indokolt dollárhitel-felvétellel vagy a termelési helyek diverzifikációjával tud védekezni, de így is csak részlegesen.

Az egyetlen átfogó megoldás a piacok dollár alapúról euró alapúra történő áthelyezése.

Amúgy már egy pár éve tudják ezt a piac szereplői, meg is teszik.

Olaj: dollár helyett euróért? - 2005-01-14 13:07:19

Ezentúl az olajtermelő országok az olaj hordónkénti árát nem az eddig megszokott dollárban fogják megadni, hanem euróban. A Szaúd-Arábiai Központi Bank elnöke közölte, hogy a dollár ingadozása miatt sokkal jobban járnak az olajtermelő országok, ha a dollárról áttérnek az euróra. Az euró új pénz, mint mondta, bizalmat kell neki adni, írja a Londonban megjelenő Al Jazeera.

Szakértők szerint arról, miképpen sikerült az EU vezető politikusainak elérni az araboknál, hogy befolyásra tegyenek szert, arról a diplomácia és a felderítőszervek még évtizedekig nem fognak beszélni. Az azonban bizonyos, az olajpiac financiális változása változtatni fogja a politikai kapcsolatok rendszerét szerte a világon.

Óriási pofont kaphat a dollár, ha az OPEC valóra váltja elképzelését, és az amerikai valuta helyett másfajta elszámolásra tér át. A világ legnagyobb kőolajtermelői azt tervezik, hogy a zöldhasú helyett inkább egy valutakosarat használnak majd elszámoláskor, ez pedig sosem látott mélységbe taszíthatja a már amúgy is gyenge világvalutát.

A hatás drámai is lehet, hiszen a világ országainak nagy része dollárban tartja valutatartalékait. Persze egy ilyen lépés legfőképpen Amerikának nem hiányzik, ahol korántsem olyan jó a gazdaság helyzete, mint amilyennek innen nézve látszik, és nemcsak a makroszinten. Bogár László közgazdászprofesszor szerint a 300 milliós Egyesült Államokban több mint 40 millióan élnek olyan szegénységben, amely szinte már afrikainak nevezhető; több tíz millió állampolgárnak biztosításra sem telik.

Az USA-ban hatalmon levő plutokrata cionista-neokon kör abból él,hogy fedezetlen papírcetliket nyomtat, amit dollárnak hívnak. Amennyiben ettől az élősködéstől megfosztják őket, soha nem látott azonnali életszinvonal-csökkenést kell elszenvedniük.

Mike Witney: A gazdasági cunami
Dátum: 2005. July 03. Sunday, 13:28

„Ha a világ központi bankjai kevesebb dollárt tartalékolnak, az eredmény könyörtelen kényszer volna arra, hogy az amerikaiak egy gyengülő dollár mellett hiteleket kérjenek – ez a magas kamatok és árak receptje. A káros gazdasági következmények fokozatosan bontakozhatnak ki, a végeredmény pedig az életszínvonal hosszantartó, lassú csökkenése lesz. Vagy bekövetkezhet egy gyors szétesés az ellenőrizhetetlen pénzügyi válság kórtüneteivel.”

A New York Times szerkesztőségi cikke, 2005. 02. 04.

Úgy tűnik, növekszik azoknak a száma, akik hozzám hasonlóan azt gondolják, hogy a Bush kormányzat által tervezett gazdasági cunami már csak néhány hónapnyira van. Rövid öt év alatt az államadósság közel három billió dollárral nőtt, miközben a dollár folytatta megjósolható romlását. A dollár 38%-os csúccsal esett, mióta Bush hivatalba lépett, nagyrészt a hatalmas, 450 milliárdos évi adócsökkentés miatt. Időközben számtalan szabadsággyilkos törvényt elfogadtak (Hazafias törvény, Felderítési Reformtörvény, Szülőföld Biztonsági Törvény, Állami Személyazonossági Igazolvány, Útlevél követelmények, stb.), amelyek előre vetítik az elnyomás fokozásának az igényét, ha a gazdaság megkezdi elkerülhetetlen zuhanórepülését. Sajnálatos, hogy a zuhanórepülés inkább korábban látszik megkezdődni, mint később.
A kormány most az OPEC-re gyakorol nyomást, hogy az olajfolyamot újabb 1 millió hordóval növelje naponta (jóval a teljesítőképesség fölé), hogy megnyugtassa az ideges piacokat, és időt nyerjen Irán júniusra tervezett bombázásához. Hasonlóan Alan Greenspan FED főnök mesterségesen alacsony kamataihoz, az olajtermelés befolyásolása is arra szolgál, hogy eltitkolják, hogy milyen szörnyű a valóságos helyzet. A töltőállomások kútjainál a növekvő árak a közeledő visszaesés (válság?) előjelei, ezért a kormány minden lassító eszközt megragad, hogy kielégítse az azonnali igényeket és fenntartsa azt a látszatot, hogy minden rendben van. (Bush a komoly népi elégedetlenséget el akarja kerülni, amíg Irán elleni háborús terveit nem valósította meg.) Az persze természetes, hogy semmi sincs rendben. Az országot szándékosan kirabolták és végül a hitelezők markába kerül, ahogy Bush és katonái kezdettől fogva tervezték. Aki ezt nem hiszi, az gondolja végig, hogy milyen módszeresen hozták létre az évi mintegy 450 milliárdos hiányt az ország jövőjének rendszeres és módszeres elszívásával. A dollár értéke és a növekedő államadósság ugyanazt a (szándékosan) romló pályaívet követi. Ugyanezt a Ponzi módszert alkalmazták rendszeresen világszerte az IMF és a Világbank közreműködésével. Ennek Argentína volt a legutóbbi, szörnyű példája. (Argentina gazdasága akkor omlott össze, amikor a kereskedelmi mérleghiánya 4% volt; a miénk most 6%, ami példátlan.) A csőd nagyon célravezető módszer arra, hogy értékes közvagyont és közkincseket együttműködő iparágaknak juttassunk és felszámoljuk a nemzeti önrendelkezést. Miután egy népet sikerrel elszegényítettek, a politikai döntéseket már a hitelezők hozzák, nem pedig a nép képviselői. (Ld.: Paul Wolfowitz) Valóban azt hitték az amerikaiak, hogy ők elkerülhetik ezt a sorsot?
Ha igen, jobb, ha elfelejtik, mert a pöröly már lassan rázuhan a szép napokra, és az ezzel járó kár rettenetes lesz.
A Bush kormány főleg internacionalistákból áll. Ez nem jelenti azt, hogy ők „gyűlölik Amerikát”, csak azt, hogy elhatározták, hogy Amerikára is kiterjesztik az „új világrendet” és azt a gazdasági uralmat, amelyet a nagyvállalati és pénzügyi elit egyetértően elfogadott. A hazafiságuk nem több a hajtókájukon virító háromszínű zászlónál. A szerencsétlenséget, amellyel az amerikai középosztálynak szembe kell néznie, ezek az elitek könnyedén „sokk terápiának” nevezik; egy váratlan megrázkódtatás, amelyet a rendszer alapvető megváltozása követ. A közeljövőben adóreformot, pénzügyi fegyelmet, deregulációt, szabad tőkeáramlást, kisebb vámokat, romló közszolgáltatásokat és magánosítást várhatunk. Más szóval egy olyan társadalmat, amelyet arra terveztek, hogy a tőkés társaságok igényeit szolgálja.
Számtalan jele van annak, hogy a gazdaság már közel van az olvadásponthoz. Még az olcsó energiával, az alacsony kamatokkal és a rendszerbe évente betáplált 450 milliárd kölcsön felvétel mellett is a gazdaság épp hogy csak tapossa a vizet. Ebben főleg gazdagság ama hatalmas eltolódásának van része, amit az adócsökkentés okozott. A „supply-side” és „trickle-down” elméletek már széles körben elvesztették a hitelüket, és Bush adócsökkentései egyáltalán nem serkentették a gazdaságot, ahogy ígérte. Most, amikor az olaj már a hordónkénti 60 dollár felé billen, a gazdasági körkép nagyon gyorsan változik, és a megrázkódtatások hullámait már országszerte érezni lehet. Az iraki háború nagymértékben hozzájárult a mi jelenlegi kétes helyzetünkhöz. Az összecsapás napi majd egy millió hordó iraki olajtól fosztott meg. (Pontosan az a mennyiség, amelyet a kormány az OPEC-ból akar kiszorítani.) Más szavakkal, a benzinkutak csillagászati árai Bush háborújának a közvetlen eredményei. A média nem számolt be a háborúnak az olajárakra tett hátrányos hatásáról, sem a felkelőknek a csővezetékek lerombolásában hihetetlenül sikeres harcmodoráról. Ez nem az a történetfajta, amely tetszik az amerikai közvéleménynek, és amely azt remélte, hogy mára már Irak fog fizetni a saját újjáépítéséért. Ehelyett az ellenállás a birodalom Achilles sarkára vágott vissza (Amerika hatalmas, olcsó olaj igényére) és annak az USA gazdaságára gyakorolt kártékony hatására.
Mihelyt a gazdaság nem tud együtt lebegni az olajárak hirtelen növekedésével, Bush tékozló veszteségei a dollár világpénz helyzetét veszélyeztetik Ez sokkal komolyabb dolog, mint a dollár értékének egyszerű csökkenése.

Ha a legnagyobb olajtermelők a dollárról áttérnek az euróra, az amerikai gazdaság szinte egy éjszaka folyamán elsüllyedhet. Ha az olajat euróban fogják elszámolni, azt a világ központi bankjai kénytelenek lesznek követni, és Amerikától követelni fogják, hogy félelmetes, 8 billiós adósságát fizesse ki. Ez természetesen a végítéletet jelentené az amerikai gazdaság számára. Azonban, ahogy egy nem régi jelentés jelzi, a világ 65 központi bankja már „elkezdte az áttérést a dollárról az euróra”. A kormány egyetlen dolgot tehet, hogy biztosítsa, hogy az olajkereskedők dollárban folytassák az üzletüket: kézben tartani az olaj áramlását. Ez azt jelenti, hogy Irán megtámadása majdnem biztos. Azok a nehézségek, amelyekkel Amerika és a dollár találkozik, nem megoldhatatlanok. A világ több mint kész arra, hogy kiegyenlítse Amerika pocsékoló költekezését mindaddig, amíg a világgazdaság felelős intézőjének mutatkozik. Azonban a kormány katonai és gazdasági felelőtlensége arra ösztönöz, hogy a világszínpad néhány főszereplője (különösen Oroszország, Irán, Venezuela, Németország, Franciaország, Kína, Brazília) egy másfajta tervben működjön együtt. Ha Iránt egy oktalan támadással bombázzák, mi biztosan meglátjuk ennek a tervnek az életbe léptetését. A legvalószínűbb forgatókönyv egy gyors áttérés lesz az euróra, amelynek óriási hatása lesz az amerikai gazdaságra. (Oroszország már jelezte, hogy meg fogja tenni.) Ami Iránt illeti, egy támadás feljogosítja, hogy az egyet nem értő terrorista szervezeteket ellássa a szükséges fegyverzettel ahhoz, hogy amerikai és izraeli érdekeltségek ellen támadjanak, ahol csak módjuk van. Mindenesetre egy ok nélküli támadás szét fogja oszlatni a még megmaradt ábrándokat Bush terror elleni háborúja körül, és mindenki számára bizonyossá teszi, hogy mi egy új világháborúba kezdtünk bele. Egy harcba a világ feletti uralomért. A neoliberális tyúkok hazajöttek az ülőkére. Amerika a Washingtoni Konszenzus szélsőséges gazdaságpolitikájának az utolsó színterévé vált. A feltornyosult államadósság, együtt a megrendítő kereskedelmi hiánnyal a szakadék szélére sodorta az országot és egyre valószínűbbé válik az amerikai középosztály jóléti földcsuszamlása. A New York Times az ország kilátásait a következőképp összegezte: „A káros gazdasági következmények fokozatosan bontakozhatnak ki, a végeredmény pedig az életszínvonal hosszantartó, lassú csökkenése lesz. Vagy bekövetkezet egy gyors szétesés, az ellenőrizhetetlen pénzügyi válság kórtüneteivel.” „Ellenőrizhetetlen pénzügyi válság” … Amerika jövője Bush uralma alatt. Hosszú évek közös küszködése áll előttünk. Ha van valami gyors megoldás, nekem sejtelmem sincs arról, hogy mi lehet az.

-vége-

Milyen erőszakos fajta ez, amelyikről előzetes antropológiai vizsgálat nélkül is meg lehet állapítani faji hovatartozását. Ezért írtam a zsidókról eddig is azt, amit.
Pont ezért kergették őket körbe-körbe a földön tórájuk tanusága szerint is jegyzett, körülbelül hat ezer év alatt.

Hitler '36 - '37-re olyan Németországot hozott létre (Hermann barátjával), hogy még fegyverkezésre is jutott úgy, hogy a húszas években még éhen haltak az emberek Németországban.
Mussolini pedig olyan rendet csinált Olaszországban, hogy a maffia működését teljesen lehetetlenné tette.
Koba pedig rájött az internacionalista zsidóság üzelmeire és munkatáborokba küldte őket millió számra '34 - '36 között.
A fasizmus és a nemzeti szocializmus jól működő gazdaságot, pozitív trendeket, és rendet eredményezett. Sok-sok pozitívumát azonban ma meg sem szabad említeni mert azonnal hisztéria törne ki. Engem ez persze nem érdekel... :D

Ennyi erővel és ilyen alapon, királyok, pápák hosszú sorát lehetne a történelem ítélőszéke elé citálni.

Azt mondod a fasizmus, nemzeti szocializmus az diktatúra. Nézőpont kérdése, hogy kinek mi a diktatúra. Ezek éppen nekünk kedveznének, tehát számunkra biztosan nem lenne az. Gondolom ennek megítélése, azaz a közvélemény attól is függ, ki írja a történelemkönyveket. Az enyémet egy bizonyos, szdsz közeli, zsidó salamon konrád írta. Mégsem "hatott" rám mert gondolkodtam...

A világnak azonban számot kell majd egyszer adni arról is, ami napjainkban történik. Száz év múlva vajon ez a ... Bush elnök, vagy ez a ... Sharon vagy kicsoda, a világtörténelem legsötétebb gazemberei közt fognak szerepelni a krédóban.

Most ezek az emberek pellengérre vannak állítva a történelem ítélete által. De az igazi bűnösöknek vajon van-e nevük? Vagy csak körbe-körbe jártukban a földgolyón, mindenütt megcsinálják a maguk kis mocskos üzletét, az antiszemitizmusos és holokausztos csodafegyverükkel?!

Vajon hiteles lennék, ha viselkedésemmel kiérdemelnék, vagy kiprovokálnék egy hatalmas pofont, utána sajnáltatnám magam azokkal, akik okkal-joggal pofonvágtak!?

Miért kell ezt a -zsidó- fajt úgy látni, ahogyan ők szeretnék láttatni magukat? Miért kell úgy látni a világot, ahogy ez a söpredék akarja a világgal láttatni önmagát?

A világ ismét lépni fog! (Azért, mert a rövidtávfutók sem fogják a száz métert öt másodpercen belül futni.) Azt követően ötven-hatvan év múlva ismét el kell majd felejteni, hogy mit művelt ez a faj már megint?!

Jelen dokumentum a Betiltva.com adatbázisából származik, mely a forrás megjelölésével szabadon átvehető, továbbadható.

Hubay Kálmán: NEMZETI SZOCIALISTÁK VAGYUNK

Rövid idő multán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. Század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek? Népek, nemzetek, társadalmak válságokon, megrázkódtatásokon, véres kirobbanásokon keresztül keresik a maguk számára a kibontakozás útját. S nekünk, magyar embernek alaposan kijutott a véres kirobbanásokból is. Csaknem háromnegyedmillió, világháborús hősi halott jelzi az örök magyar tragédiák évezredes útját, csaknem háromnegyedmillió magyar férfi, aki nem tudott többé apa lenni, mert nászágy helyett tömegsírok mélyére fektette be őket a végzet. Egy évezred alatt fölösen, olyan adakozó bőséggel, annyi könnyelműséggel folyattuk el a magyar vért, s pazaroltunk annyi építő energiát, hogy most már igazán ideje lenne egy kicsit a magunk lelkébe is nézni és számvetést csinálni, hogy vajon maradt – e még a mások számára adakoznivalónk, vagy célszerű lenne már behúzódni az egészséges népi önzés bástyái mögé, ahonnan nem csalogat ki semmiféle szirénhang…

Ördög vigye a sok zsidó firkászát: fütyülünk rá, hogy milyen véleménnyel kegyeskednek rólunk írni az úgynevezett „világlapok” hasábjain. Nekünk nem a Grand Oriens, vagy az Alliance Israélite „közvéleményének” elismerése kell, nekünk egészséges magyar apák és anyák kellenek, nekünk sok magyar gyerek kell és az, hogy a becsülettel magszolgált és megkeresett kenyeret, tejet, cukrot tudjunk adni a magyar gyermek szájába. Voltunk már eleget hősök másokért, legyünk már egyszer hősök önmagunkért, a saját fajtánkért is. Igazán hősök pedig csak akkor tudunk lenni, ha okosak is leszünk. Okosnak lenni pedig annyi, mint szívós harccal az egyik oldalon, előrelátó megértéssel a másik oldalon felfokozni a népi energiákat, felfokozni a nemzetnek a saját erejébe vetett hitét, haza- és nemzetszeretetét, s ily módon a honvédelmi és gazdasági felkészültség maximumának állapotába hozni a feltámadásra váró nemzetet.

A magyar nemzeti szocialista gondolat mindenkor kedvetlenül nézte, hogy mint akarják a magyarság szent madarává előléptetni egyesek a sült galambot. Nagyon kényelmes azzal térni ki a harcok kötelezettsége elől, hogy az idő úgyis nekünk dolgozik. Vegyük már egyszer tudomásul, hogy az idő nem jár napszámba dolgozni ehhez, vagy ahhoz a nációhoz, hanem nekünk kell dolgozni az idő és a történelem számára. A békés revízió is vágyálom, legalábbis mindaddig vágyálom, legalábbis mindaddig vágyálom, amíg saját magunkon véghez nem viszünk egy hatalmas, nagyarányú revíziót erkölcsi téren is, gazdasági téren is, politikai téren is, hogy – e nagyarányú belső revízió révén gyakorolni tudjuk azt a hatalmas, magnetikus vonzást a Kárpát – Dunamedencének peremterületei felé, amely magnetikusvonzásnak nem fognak tudni, de nem is akarnak majd ellent állani azok a testvérnemzetek, melyeket a végzet az Aeterna Hungária sorsközösségébe rendelt.

Ne tévesszenek meg senkit az 1938. évi őszi és az 1939. évi tavaszi események: a felvidéki és kárpátaljai részleges revízió nem békés revízió volt, hanem nagyon is fegyveres nyomásra jött létre, mert az előzmény a totális alapon berendezkedett, hatalmas barátaink fegyveres nyomása volt.

S most, amikor rövidesen átlépünk az ötödik évtizedbe, egyfelől számadást kell adnunk a múltról, másfelől fel kell készülnünk azokra a hősi feladatokra, amelyeknek megoldása elől kitérni egyenlő lenne a nemzethalállal. A múltba nézve: talán a dicsekvés gyanúja, vagy vádja nélkül meg lehet és meg kell állapítanunk, hogy tettünk egyet s mást a magyar élet körszerű és szükséges átállításáért. Nézzünk vissza: mi volt csak három esztendővel ezelőtt is a nyilaskeresztes mozgalom? Hatalmas tiszta lobogás; néhány fanatikus magyar lemosolygott jó szándéka; a „megfontoltak” szemében excentrikus okvetetlenkedés. Később: tömérdek áldozni akarás és áldozni tudás, s a hívő áldozatok nyomán még mindig keveseknek legyőzhetetlen hite. S vészes rágalomzuhatag. Mi voltunk a felelőtlen, mosatlan, mindenre kapható csőcselék. Mi voltunk Belzebub szövetségesei, a nemzeti színre átmázolt bolsevisták. Mi voltunk a tanulatlan süvölvények, a politikai mezítlábasok. Mi voltunk a lármás kis csoport, a fantáziátlan fantaszták és káros ködfejlesztők serege. Mi voltunk a pöffeszkedő nagy hang, akik mögött semmi nincs, csak a saját önteltségünk és nagyravágyásunk.

Lettünk hazaárulók és idegen bérencek, lettünk idegen, guruló pénzek gazdagjai, akik lelkünk és hitünk gazdagságával ki tudtuk volna fizetni az egész világot, de választások idején nem tudtuk kifizetni még az autószámláinkat sem. Mi voltunk a nemzet „falurosszai”, s igazán mérhetetlen elnézés és jóindulat volt abban, aki „csak” őrülteknek tartott bennünket és nem elvetemült gonosztevőknek.

Mi pedig mentünk, a szent megszállottak fanatizmusával és a hívők lebírhatatlan hitével. S gondoljatok vissza, testvérek, az elmúlt esztendő harcaira. Gondoltátok volna-e, hogy Budapesten és Pest környékén éppen úgy tizenkét mandátumot szerez a Nyilaskeresztes Párt, mint ahogy tizenkét mandátumnál nem többet szereztek a rendszer nagyhatalmú pártjai? Gondolták volna-e ellenségeink, hogy a lármás kis csoportból a felelőtlenek seregéből, a fantáziátlan fantasztákból az ország legnagyobb ellenzéki pártja lesz és hétszázezer szavazatot tud szerezni az ország hatvan kerületében ugyanakkor, amikor a rendszer az ország kétszázhatvanöt választókerületében nem tud kapni többet ennek a számnak másfélszeresénél? Sajtó nélkül, pénz nélkül, pusztán a szűkre szabott személyes agitáció eszközeivel érte el ezt az eredményt a Nyilaskeresztes Párt. Nem csoda hát, ha a választások után még hetekig hangos volt az ország a zsidó és szabadkőműves sajtó jajveszékelésétől, s a tájékozatlan szemlélő joggal hihette volna, hogy valami szörnyű gátszakadás rázta meg a magyar állam eresztékeit. Pedig egyszerűen új pillérek épültek az évezredes magyar birodalom castelluma alá, s ezeket a pilléreket mi ágyaztuk be a magyar történelem fundamentumába. Tényezők lettünk ott, hol szegénylegényeknek és garabonciásoknak rágalmazott bennünket a fáma.

Ám ne felejtsük el, hogy az eredmények mérhetetlen felelősséget zúdítanak reánk. HA a választások előtt semmit, soha fel nem adtunk azokból a célkitűzésekből, amelyek számunkra szinte biblikus erővel megfogalmaztattak, akkor a májusi választási eredmény csak fokozott mértékben rója ránk azt a kötelezettséget, hogy a magunk zárt világnézetéből a jövőben egyetlen jottányit se adjunk fel, vagy ne engedjünk ebből a világnézetből semmit se elalkudni, se meghamisítani. Mi nem politizálgatni jöttünk a magyar életbe, hanem igét hirdetni. Mi nem taktikázni akarunk, hanem országot építeni. Megalkuvásokkal, kompromisszumokkal, a rendszer iránt való jófiúskodásunkkal minden bizonnyal előbbre lennénk már, legalábbis a látszatok és a régi, hálósipkás, liberális felfogás szerint. Csak éppen a magyar milliók hitét vesztettük és alkudtuk volna el, csak éppen elsikkasztottuk volna a magyar feltámadás vágyát, reményét és akaratát. Kompromisszumokkal talán úgynevezett „társadalmi tekintélyek” lehettünk volna, csak éppen nemzeti szocialisták nem lettünk volna tovább. Márpedig a magyar nemzeti szocializmus nem valami politikai gúnya, nem valami felleg hajtó köpönyeg, hanem szent és isteni bélyeg mirajtunk, lélek és élet számunkra, amelyben – hitünk szerint – a magyarság korszerűen élheti ki a maga legbelsőbb valóját és amelyben egyedül valósulhat meg a Kárpát-Duna medencében élő testvér nemzetek szocialista és nacionalista életközössége.

S mert nem egyszerű politikai párt vagyunk, a korszerűen történelmi magyar birodalmi gondolatot hurcoljuk a szívünk legmélyén, s ebben a birodalmi gondolatban akarjuk felemelni a magyarság millióit: ezért vagyunk mi győzhetetlenek. Sokszor és sokan keresték már ellenfeleink közül a mi lendületünknek, a mi erőnknek, a mi kápráztató előretöréseinknek politikai indokát. Pedig az ok nem politikai, hanem sokallta inkább lélektani. Az ok: a hit. A mi csodálatos, lebírhatatlan hitünk. Hitünk az eszmében. Hitünk a magyarság elhivatottságában. És hitünk az Istenben, hogy mindaz, ami bennünk és általunk történik, az őáltala és az ő tetszésével történik. Nálunk nem frázis, nem jelszó, nem üres szónoki fogás az áldozat vállalás készsége. Mi tudunk áldozni és mi akarunk áldozni. Van miért áldoznunk és ez a valami megint csak a hitünk. Százszor mondottam és százszor mondom: mi nem akkor győzünk, amikor a magyar nép és a magyar történelem akaratából belépünk a hatalom birtokába. Mi akkor győztünk, amikor belenéztünk önmagunk lelkébe, amikor lelkiismeretvizsgálatot tartottunk, amikor leszámoltunk mindennel és megéreztük, hogy számunkra a legnagyobb áldozat is öröm, a legnagyobb szenvedés is gyönyörűség lesz, mert amit vállalnunk kell, azt a magyar népért, testvérekért, eszméért és hitért vállaljuk. Itt vesztették el a csatát azok, akik szemben állnak velünk. Mert a mi hitünkkel szemben nem tudják felvértezni magukat hasonlóan erős hittel. Ők védenek egy rendszert, mi harcolunk egy rendszerért, amely politikai forma is, de még erősebben lelki forma. Ők áldozatokat várnak a rendszertől, mi áldozni akarunk a rendszerünkért.

Ez is vicces, most találtam :

(amúgy John Lukacs 1945 című könyvét már én is olvastam)

"Ez a szokatlan történetírás a szerzõ szándéka szerint reakciós, lévén, hogy John Lukacs ebben a könyvben önmagát reakciósként határozza meg. Természetesen többrõl és másról van szó, mint a fogalom egyszerû politikai tartalmáról, noha középpontjában az antikommunizmus áll, és a kommunista pártok ragasztották rá a velük szemben álló erõkre a reakciós címkét. A reakciós - John Lukacs felfogása szerint - elveti a haladás eszméjét, különösen akkor, ha a haladás tetõzete alatt emberellenes nézetek vagy ostobaságok húzódnak meg."