width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Magyar Nemzetért Mozgalom

2007. december 21., péntek

Magyar Nemzetért Mozgalom

Magyar Nemzetért Mozgalom
IGEN. Ezt is megcsináltuk. Készülj magyar a halálra!

2007.12.17-én, vagyis hétfőn teljesen biztos, hogy a képviselők megszavazzák a több-biztósitói rendszer bevezetését. A napnál is világosabb, hogy a jelenlegi hatalom a magyar ember életét üzleti alapokra kívánja helyezni. Nézzünk szembe az igazsággal. Magyarországon soha nem látott halálozás fogja kezdetét venni. Szerény véleményem szerint sem a Liga, sem a szakszervezeti vezetőknek nem érdeke az igazi kiállás. Annál is inkább nem, mivel szakszervezeteinket 1990-ben megtömték MSZ(M)P káderekkel. Nem érdekük, mert a hatalom igen jól megfizeti őket. Jelenleg ezek a vezetők 700-800 ezer forint havi fizetést kapnak. A demonstrációk végeztével minden alkalommal hazaküldték az embereket. Ha komolyan képviselnének bennünket nem 17-re hirdettek volna általános sztrájkot, hanem már előtte jóval, akár folyamatos kiállással. Ez jelenthetett volna nyomást a hatalomra. Alibi akcióik valahogy sohasem sikerülnek, egyetlen munkavállalót, egyetlen munkahelyet - a funkcionáriusokéi kivételéve! l - meg nem védenek. Hát persze, hogy nem mozgósítanak a hatalom ellen, hiszen ők maguk a hatalom, egy zsarnoki hatalom szerves részei. A 17-i kiállás annyit ér, mint halottnak a csók. 17-én már kiszabadul a rossz szellem a palackból. Minden szálat elvarrt a koalíció.
A Gyurcsány-csomag halált hoz.
Gondolkozzunk magyarok. Mi is valójában a több biztosítós rendszer. Kinek jó, mi a lényege.
Sok ember fog sírni az több biztosítói rendszer bevezetését követően erre mindenki készüljön fel.

Sajnos az üzleti biztosítóknak nem jelentenek hasznot azok, akik gyermeket szeretnének vállalni. A biztosítónak igen nagy pénzkidobást jelent. Mikor ön erre rájön már nem akar gyereket. A jelenlegi cionista hatalom kétszeresen is jól járt, hiszen csökkenni fog a magyar népesség. Veszélyben vannak a nyugdíjasaink is. Talán még nagyobb veszélyben, mint a gyermeket vállalók. A nyugdíjasok zöme nem fog találni olyan biztosítót, amely biztosítaná. A nyugdíjasok koruk révén többet betegeskednek, a biztosítónak több pénzébe fog kerülni. Így nem lesz számára üzlet, hogy biztosítsa időskorú társainkat. Családon belül kell ezt a problémát megoldani azzal, hogy a családtagok támogatják egymást anyagilag, ami szinte lehetetlen. Minden olyan ember, aki valamilyen krónikus betegségben szenved épeszű biztosítót biztosan nem fog találni. A rendszeres orvosi kezelés veszélyt jelent a biztosítókra. Persze nem csak a krónikus betegek vannak veszélyben, hanem általában azok, akik sűrűn esnek be! tegségbe. Ők nem találnak majd partnert. A fizikai dolgozók vagy az egészségre ártalmas munkát végzők nagy kockázatot jelentenek a biztosítókra nézve. A gyógykezelés költséges, ezáltal veszteséges lesz az üzleti biztosítók számára.
Lehetne még sorolni kik jelentenek veszélyt a több biztosítói rendszer számára, de csak egyetlenszó van rá: b
Sokan azt gondolják ők nem lehetnek betegek vagy örökké fiatalok maradnak. Vagy munkahelyük nem szűnhet meg. Elárulom, hogy tévednek. Gondoljunk csak a jelenlegi leépítésekre. Minden eddigi leépítés éppen a több biztosítói rendszert igyekszik előkészíteni. Ön tehát elfogja veszíteni a munkahelyét. Az élete veszélybe kerülhet. Bármelyikünket érhet baleset vagy nem várt betegség. Ha nem rendelkezik biztosítással akkor igen mélyen kell zsebbe nyúlnia, feltéve, ha teheti. De még, ha rendelkezik is biztosítással akkor is mondhatja a biztosító, hogy a kezelés többe kerül, mint amit ön fizet. Felemelheti a biztosítás összegét vagy egyszerűen csak önrészt kér. Jelenlegi fizetésének 30%-a megy el TB járulékra. Készüljön fel arra, hogy ez változni fog.
Érdemes elgondolkozni azon is, hogy hová kerül majd az ön által addig befizetett esetleg több éves biztosítási díj?
A több biztosítói rendszer csak az üzleti biztosítóknak jó és azok politikai szövetségeseiknek.

SZÍVBŐL KIVÁNOM, HOGY ÖN NE LEGYEN BETEG.

Balogh Béla
Magyar Nemzetért Mozgalom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk