Nem provokátorok

Nem provokátorok

Miértek

Miért kell „randalírozni” az utcákon? Miért dobálnak Molotov-koktélokat? Miért jelent meg az erőszak a magyar utcákon? A logikai lánc már túl hosszú egy átlagos választónak, ezért marad a csőcselékezés.

Egy felmérés szerint az átlagos választói emlékezet hossza körülbelül három hónap. Tehát három havonta akár újrapozicionálhatjuk kartellpártunkat, ellenzéki vagy kormányzó erőnket, ha a jelenlegi helyzetünk éppen nem tetszik a választók kollektív akaratának.

Erről ugyan felmérés nem készült, de a logikai láncolat összerakásában talán még rosszabbul teljesítenek a kedves választópolgárok. Egy, esetleg kettő lépést képesek megjegyezni. Miért mondom ezt? Tapasztalatból.

Nézzük csak a 2008. március 15-i eseményeket. Mit mondd még a legelszántabb kormányellenes FIDESZ-es is? A csúnya radikálisok kimentek randalírozni az utcára és megzavarták az ünnepet.

Az már nem vetődik fel bennük, hogy miért is mentek ki? Ez egy átlagos választó számára összetett probléma. Erre majd később visszatérünk. Nézzünk egy konkrét példát előbb.

A nemzeti ünnepünkön (nem ezen, az összesen) kordonok állnak. Aztán jött a „csőcselék” és „randalírozott”. Aha! Még jó, hogy ott álltak azok a kordonok, gondolja jámbor polgártársunk. Na ez egy tipikus csonka láncolat. Ugyanis volt valamikor az idők kezdetén egy soha meg nem választott miniszterelnök, aki Őszödön elkúrt valamit. A nép teljesen jogosan tiltakozott ez ellen. Telt-múlt az idő és mindenhol kordonok közé szorították eme tiltakozásokat. Manapság ott tartunk, hogy „megelőző” szándékkal is. Akit pedig beszorítanak, az megpróbál kitörni. Szimbolikus és valós értelemben is. Ezért vagyunk az utcán. A kordonok pedig nem miattunk vannak felállítva, hanem az elkúró miatt, tessék már észrevenni és a lánc elejéről indulni.

Térjünk hát vissza rá, miért van erőszak az utcákon.
Először is: az erőszakot eddig mindig a rendőrség kezdte. A TV ostromnál és most 15-én is. Budaházy azt mondta, kerüljük ki a rendőröket, ne támadjon rájuk senki. Így is volt. Persze ha az embert „meglövik” „visszalő”.
Másodszor: „Az erőszak a gyengék végső menedéke”. Mennyire igaz ez a mondás. Ugyanis mi gyengék vagyunk ezzel a hatalommal szemben, politikai értelemben. Nem maradt más eszközünk, hiszen nem hallgatnak másra. Elmondtuk, leírtuk százszor, ezerszer. Petíciót írtunk alá, népszavazatunk. Nem, nem csak a három kérdésről. A kormány távozásáról. Ezen nincs mit ragozni. Aki tagadja, az is jól tudja, hogy ez az igazság (Horn Gábor például). Megtettünk minden erőszak menteset, és mégis itt vannak. Itt, ahol állítólag demokrácia van, azonban az egész rendszer a választás szabadsága helyett, a választói akarat képviselete helyett a stabilitásra van berendezve. Mint egy diktatúra. Egy diktatúra. Aki nem hiszi, olvasson el mondjuk egy elemzést a választási rendszerünkről. Az hűen tükrözi az egészet: bonyolult, a stabilitásra megy ki és nincs meg a választás valós szabadsága, hiszen a képviselők fele(!!!) listás rendszeren jut be, tehát rájuk senki nem szavaz. Képviselőt leváltani nem lehet, mert az MDF-SZDSZ paktum (ez is hűen tükrözi demokráciánk működését: a két párt legfelsőbb vezetőinek titkos ülésén történt megállapodása) következményeként bevezették a konstruktív bizalmatlansági indítvány rendszerét: miniszter nem, csak a miniszterelnök buktatható, az is akkor ha meg tud egyezni az országgyűlés többsége az új közös jelöltről. Ráadásul a bizalmatlansági indítvány sikerének esélye frakciófegyelem és nyílt szavazás (!!!) esetén, többséggel rendelkező kormánynál gyakorlatilag (mint láthattuk) nulla. Nincs eszköz tehát a kormány eltávolítására. Ez a kormány és ez az ellenzék pedig már nem képvisel szinte senkit. Amikor az előbb leírt helyzet megvalósul, na akkor teszik az emberek azt, amit tesznek. Ebben nincs semmi elítélendő. Ez egy nemzet önvédelmi reflexe és ha nem lenne sem Budaházy sem Toroczkai sem Magyar Gárda, akkor lenne más vezető és más nevű gárda. Az, hogy Ők felvállalják tetteiket és az ezzel járó hátrányokat, külön dicséretes, de ami történik törvényszerű. Törvényszerű, tehát pitiáner elnyomóinknak nincs hatalmában megállítani a folyamatot. Csak mi győzhetünk.

Tehát, most, hogy kifeszítettük a láncokat kedves olvasó, vegyük újra:
Miért kell „randalírozni” az utcákon? Miért dobálnak Molotov-koktélokat? Miért jelent meg az erőszak a magyar utcákon?

Mert az állami erőszakra civil erőszak a válasz. Mert a tehetetlenségre erőszak a válasz. Mindig és mindenhol. Magyarország jelen állapotában egy kényszerzubbonyba bújtatott, láncra vert, ártatlanul meghurcolt, reményvesztett rab, mely most kezd éledezni. Azonban ahhoz, hogy újra cselekedni tudjon előbb szét kell feszítenie zubbonyát és letörnie láncait, ha nem megy máshogy, hát erőszakkal.

(electron - Szent Korona Rádió)