width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: "tudósokra vagy a gazdagokra nem szavazhatunk. Őket nem választhatjuk meg, nem szembesíthetjük őket erkölcsi szabályokkal, nem válthatjuk le őket, még csak nem is érzékeljük hatalmuk nagyságát."

2015. március 7., szombat

"tudósokra vagy a gazdagokra nem szavazhatunk. Őket nem választhatjuk meg, nem szembesíthetjük őket erkölcsi szabályokkal, nem válthatjuk le őket, még csak nem is érzékeljük hatalmuk nagyságát."

Kivásárolt tudomány

– az amerikai olajlobbi 1,2 millióval támogatta a klímakutatót. Kevesen ismerik Clair Cameron Patterson amerikai tudós nevét. Ő volt az, aki kutatásai segítségével először becsülte meg a Föld korát.

Más irányú tevékenységéről még kevesebbet lehet hallani.

Ő emelte fel tudósként először a hangját Amerikában az ólmozott benzin alkalmazása ellen, és jelentős kutatásokat folytatott annak igazolására, hogy az ólom jelenléte az ólmozott benzin használata óta emelkedett jelentősen. Azaz, ilyen magas arányban normális körülmények között nincs jelen a természetben.

Ez az álláspont azonban ütközött az amerikai olajbiznisz érdekeivel, akik egy másik tudós, Robert A. Kehoe kutatásaira hivatkoztak. Kehoe az Etil Corporation-től kapta a fizuját.

Miközben Patterson a világ minden tájáról gyűjtötte fáradhatatlanul a mintákat a nyilvánvaló igazolására, Kehoe-nak, a tudósnak elég volt csak annyit nyilatkoznia, hogy az ólom természetes anyag. A túl sokat pattogó Pattersont egyszer még a Nemzeti Kutatásai Tanácsból is kitiltották, bár röpke 10 évvel az első kritikus cikke megjelenése után az amerikai szenátus végül rendelkezett a katalizátorok bevezetéséről. A hihetetlen mennyiségű ólom természetbe juttatása máig érezteti hatását, olyannyira, hogy egy 2003-as amerikai kutatás még mindig összefüggéseket mutat ki az ólomszennyezés, és a bűnözésre való hajlandóság között.

Talán nem is csoda, hogy Amerika lakossága annyira rajong az erőszakért…

A tanulság pedig könnyen levezethető. Van egy tudós, Robert A. Kehoe-nak hívják, aki tudományos végzettségét felhasználva, pénzért gazdasági érdekeket szolgál ki, s így felelős számtalan generáció légúti és idegrendszeri megbetegedéseiért, halálokért. Ehhez persze hozzátartozik annak a szűk elitrétegnek az érdeke is, amely pénzen vesztegetett meg egy sarlatánt, hogy aztán annak hamis kutatásait hazudja egy beteg társadalom arcába. És nem utolsósorban volt egy szintén megvesztegetett politikai elit, aki pénzért süketséget és vakságot fogadott az őket megválasztó nép rovására.

A legijesztőbb azonban mégis az, hogy Amerikáról beszélünk, aki lépten-nyomon beleszól a világ működésébe a demokrácia égisze alatt, holott ki tudja milyen érdekeket szolgál valójában. Amerika nemcsak önmagára, de a világra is veszélyes (Kína is, és az oroszok is, mielőtt elfogultsággal vádolnának, de itt most Amerikáról van szó…).

Ha azt gondoljuk, hogy ez az 50'-es, 60'-as éve Amerikája, és ez mára nincs így, hát nagyon tévedünk. Nemrégiben bukott le a klímaváltozást tagadó egyik legnagyobb tudós szaktekintély, dr. Wei-Hock Soon, hogy olajipari cégektől fogadott el pénzt a kutatásaihoz. A Green Peace információi szerint mintegy 1,2 millió dollárt. Soon professzor zseniális elmélete szerint az éghajlat változásáért a Nap tehető felelőssé, aki olykor rakoncátlankodik, és össze-vissza adja le az energiáját. Na, ezt kutatja Soon professzor, a bolondos kedvű égitest szeszélyességeit. A probléma azzal van, hogy Soon professzor, aki a tudósok 1%-át képviseli éghajlatváltozás ügyben, nem a futottak még kategóriába van sorolva, hanem kutatásaival támasztották alá a Kiotói-egyezmény alól való kibújást, és azóta is ez a hivatalos vélemény.

Összegezve tehát a tudós társadalom 1%-át képviselő sarlatán fantazmagóriáit, az emberiség 1%-át kitevő gazdasági elit nyomására alapvetéséként elfogadó amerikai vezetés simán bedönti a bolygót. De honnan van ezeknek ekkora hatalmuk? Wei-Hock Soon, és a hozzá hasonlók egyszemélyben is felelőssé tehetőek a Föld arcának megváltoztatásáért, és mindazért, ami ebből kifolyólag történni fog. Betegségért, halálért, éhezésért.

Hogy hol a hiba, az nagyon egyszerű. Bár magunk felett álló irányító hatalmat választhatunk, tudósokra vagy a gazdagokra nem szavazhatunk. Őket nem választhatjuk meg, nem szembesíthetjük őket erkölcsi szabályokkal, nem válthatjuk le őket, még csak nem is érzékeljük hatalmuk nagyságát.

Amerika demokratikussága zöld-szemmel nézve azért kétségbevonható, mert a politikai elit fölött álló gazdasági érdekcsoport annak ellenére szól bele az ország, sőt az egész világ irányításába, hogy erre semmilyen engedélyt, felhatalmazást nem kaptak senkitől. Pusztán pénzük van. Ha valahol változásra van szükség, az a fékek és ellensúlyok bevezetése a gazdasági elittel szemben, mert felmérhetetlen károk okozói. Demokrácia akkor lesz, ha a tényleges hatalom birtokosait mi választhatjuk meg. Ha majd bankok és olajtársaságok lesznek a szavazási űrlapon.

Addig csak csendesen figyeljük titkos, de tudományosan el nem ismert pusztításukat…

www.tutiblog.com - Szerző: Miért Rigó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk