width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Új proletariátus szükségességéről a 'frankfurti iskola' azaz az újbalos 68-as marxista agyrém manifesztózott, szerintük a különféle deviánsok és harmadik világból érkező bevándorlók jók lesznek ballib szavazónak és az európai fehér civilizáció leváltására. És még meri kérdezni a baloldal, hogy miért tartják nemzetellenesnek.

2015. június 30., kedd

Új proletariátus szükségességéről a 'frankfurti iskola' azaz az újbalos 68-as marxista agyrém manifesztózott, szerintük a különféle deviánsok és harmadik világból érkező bevándorlók jók lesznek ballib szavazónak és az európai fehér civilizáció leváltására. És még meri kérdezni a baloldal, hogy miért tartják nemzetellenesnek.

Képen a tipikus tumblis libsizsidaj :D

Azok után, hogy az LMPatkány feljelentést tesz "gyűlöletbűn" miatt a kormány plakátkampányára, annak hovatartozása is egyértelmű kell hogy legyen. Ugyanazt csinálják mint a többi balliberális nemzetromboló pártok : árulkodnak, feljelentik az országot, nemzetközi zsé tulajdonú médiában igyekeznek lejáratni a magyar nemzeti oldal pártjait és politikusait, na meg a valódi civil magyar szervezeteket. Mindezt teszik idegenek pénzén, a zöldség csak ürügy, lehetmásék belül bizony vörösek azaz szocionisták.

Abban a háttérhatalomban sincs semmi együttérzés aki ránk szabadította a menekültáradatot. Miből telik nekik az ideútra, sőt még pénzt is hoznak magukkal, sokat.

Már támadnak, zavarognak az illegális bevándorlók és mégis helyeseli a ballib hogy jönnek, sőt akit nyugatról visszab*sznak ide azt is "befogadnák" helyesebben eltartatnák őket a magyar emberekkel - mert a nemmagyar politikai - gazdasági - média "elit" úgyse fizet adót. Van egy pont ahonnét már nem vitatkozni kell hanem pofánvágni. Amit a ballib művel, már rég túl van azon a ponton. A nyomorult libernyák átlátszós, vastagbőrös, kettősmércés bloggerek akik 30 milliót áldoznak bevándorláspárti nemzettelenség - eszméiket hirdető plakátokra, mert a magyarság kárára lenni ennyire fontos nekik. A határon túli magyaroknak bezzeg nem adnák meg a magyar állampolgárságot, visszavennék tőlük azt ha visszajönnének.

Új proletariátus szükségességéről a 'frankfurti iskola' azaz az újbalos 68-as marxista agyrém manifesztózott, szerintük a különféle deviánsok és harmadik világból érkező bevándorlók jók lesznek ballib szavazónak és az európai fehér civilizáció leváltására. És még meri kérdezni a baloldal, hogy miért tartják nemzetellenesnek.

Amúgy persze libsák zsidajék szarnak magasról az arabok és a négerek életére - sorsára, hiszen helyeselnek minden civilgyilkoló usraeli katonai beavatkozást, anarchiát eredményező arab tavaszos felforgatást.

http://www.flagmagazin.hu/politika/kedves_elhulyult_liberalis_baratom

Kedves elhülyült liberális barátom!

Líbia, Szíria, Afganisztán, Észak-Afrika humanitárius katasztrófája azonban nem a mi ügyünk, és nem is a te dolgod. Számolj le az illúzióiddal, a "we are the world" egy naiv hazugság, szósz a jointod mellé. Azért találták ki neked, hogy konzumidióta módjára zabáld az eléd tedd globálfost.

OIZO OITO

Mivel csak a képernyő előtt léteztek már, leülök ide, és elmondom neked, mit gondolok a legújabb agymenésedről.

Röviden: hagyd a faszba ezt a bevándorlóimádatot, míg szépen mondjuk.

Ezeket az embereket senki nem akarja Európában, csak ti. Ezektől az emberektől mindenki irtózik. Ne gondold, hogy a holland multis felsővezető imádja a feketét. Megveti. Hidd el, csak az Erasmusos jointszívó szereti ennyire a bevándorlót mint te, de ő is kinő majd belőle. Hagyjuk a libsi dumát is, hogy ezek itt középosztálybeliek, felsőközéposztálybeliek, nem is ide jönnek. Tényleg ez látszik az öltözetükön meg a viselkedésükön. Ránézésre képzetlenek, írástudatlanok, fogalmuk sincs a világról. Kérdezz meg egy Görögörszágban hosszabb időt lehúzó embert, elmeséli neked, hogy sok afrobevándorló azt gondolja az elemlámpáról, abba beköltözött a Hold, azért világít. Ennyit erről.

Ami most zajlik, az tényleg dráma.

Emberek étlen-szomjan vándorolnak egy olyan világ felé, amelynek felépítésében nem vettek részt, amit nem ismernek, és amivel olykor élesen szemben állnak.

Líbia, Szíria, Afganisztán, Észak-Afrika humanitárius katasztrófája azonban nem a mi ügyünk, és nem is a te dolgod. Számolj le az illúzióiddal, a "we are the world" egy naiv hazugság, szósz a jointod mellé. Azért találták ki neked, hogy konzumidióta módjára zabáld az eléd tedd globálfost. Megoldani ezt a krízist nem tudod, derpegned meg fölösleges az orbánfasisztán. Hagyjuk az integrációt is, ritkább a sikeres integráció mint a fehér holló! Egyedül a németeknél működik úgy-ahogy. Tudod, ott a török gyerek németül beszél az óvodában, az iskolában, és nincs apelláta. És ha annyira integrálni akarsz, nézz szét a cigánysoron bárhol, ami nem Budapest. Először őket, aztán bárki mást. Van még velük, velük együtt is tennivaló bőven.

Tudod, mi, rendes melót végző, munkavállaló, vállalkozó, gyereket nevelő, tulajdonos magyarok aggódunk a jövőnk miatt. Nekünk van miért aggódni, egyetlen értéktárgyunk nem a muter által vásárolt MacBook Air Retina Pro 2013™, amit anyánk belvárosi lakásában nyomkodunk 35 évesen naphosszat támblerezve.

Látjuk, hogy Európa nyugati felét éppen tönkrebassza az ottani elvtársaid által erőltetett bevándorlás.

Ha mi is beállunk a sorba, és beengedjük őket ide, akkor leshetünk. Te, a fotelliberális is nézhetsz, ugyanis ezek szét fognak baszni mindent, ami Európát naggyá tette, ezek szembefordulnak azzal az Európával,ahol te is derpeghetsz az orbánfasisztán, és zokszó nélkül ölik a zsidó gyerekeket Malmőben és francia iskolákban. Ehhez ajánlott olvasmány neked Pim Fortyn élete és munkássága. Buzi is, liberális is, szabadságszerető is, és érteni is fogod, hiszen sokkal okosabbnak és humánusabbnak képzeled magad a fasisztamagyarnál.

Amit nem engedünk meg neked a továbbiakban, az az, hogy ezzel a naiv humanitárius picsogásoddal teleszórd a közéletet, és szembemenetelj a valósággal, és ezzel lázítsd azokat, akik hozzád hasonlóan bevették reggelire a naivtablettát. Leszarjuk a naivitásodat, leszarjuk a tinédzserdacodat, kurvára itt az ideje kimászni anyád picsája mellől, elköltözni tőle, befizetni a rezsit, és felnőni végre. Elfelejteni ezt az egyenhipszter-bozontot, ezt a kibaszott netes derpegést azorbánon, szerezni egy rendes csajt, rendesen levarrni, gyereket csinálni neki, és befejezni ezt a kibaszott picsogást az írástudatlan afgán muszlim fantasztikus értékeiről. Európai szempontból nézve azok ugyanis nincsenek neki.

Nekünk azonban van. Van egy kultúránk, ami még biztosítja az alapokat egymás meghallgatására. Vannak közös ügyeink, amik annak ellenére is összedrótoznak bennünket, téged, meg engem, hogy te éppen nagyon meg vagy hülyülve, nem akarsz kinőni a tinédzserek dackorszakából, és miközben orbánfasisztázol naphosszat ostobán, aközben gyűlöletmentes világról érzelgősködsz nagyokat.

És tudod az a helyzet, hogy nekünk nőnk is van egy jó ideje, őérte is aggódunk. Itt szuszog mellettünk éjszaka, velünk van jóban-rosszban, együtt toljuk az életet szeretetben, és nem mellesleg az ágy mellett meg ott szuszog a legkisebb csaj is, kettőnk gyereke. Te pedig egy undorító világot erőltetsz ide a bevándorlóimádatoddal, ahol ha az ösztönállat a fejébe veszi, hogy neki bestiális erőszakoláshoz van éppen kedve, akkor azt szerintetek akár meg is teheti. (Lásd Szelestey Klubrádiós őrületét.) Pedig minden egyes meggyalázott magyar nő a te lelkeden fog száradni, és hidd el, bevasaljuk majd rajtad az ostobaságodat…

Úgyhogy ésszel toljad az írástudatlan jövevények imádatát kedves elhülyült liberális barátom, míg szépen mondjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk