Reakció blog : tiltott igazság

Reakció blog : tiltott igazság

A gondolkodás ellenőrzésének próbája: Leon Degrelle története

Ezt a dolgozatot a hatodik nemzetközi történelemújraértékelési (revizionista) kongresszuson mutatták be.

Gyakran mondják, hogy a háború első halálos áldozata az igazság volt. Az ellenségeknek mindig megvolt a maguk történelmi változata, különös tekintettel a háborúkért való felelősségre. Ennek ellenére bizonyos alapvető tényeket és eseményeket nem süllyesztettek teljesen el. Római államférfiak soha nem rejtették el ellenségességüket Karthágóval szemben, noha történészek megbízható okokat találtak a pun háborúkra. Róma győzött katonailag, de nem mutatják hibátlannak és tisztességesnek a történelemkönyvekben. Noha Róma teljesen lerombolta Karthágót, Hannibál hőstetteit helyesen följegyezték, hősiességét és becsületességét nem vonták kétségbe, jellemét nem mocskolták, zsenialitását nem nevezték őrületnek, és megértették indítékait hazájával szembeni kötelességeit figyelembe véve.

Robert J. Chapman

Négyezer éven keresztül a történészek képesek voltak az emberiség eseményeinek följegyzésére. Ha a győztes különösen bosszúszomjas volt, lehet, hogy egy ideig a becsületes történészeknek a háttérben észrevétlenül kellett működniük, de végső soron félelem nélkül le lehetett írni a tényeket a megtorlástól való félelemtől mentesen. A legyőzött országoknak nem tiltották meg a saját történelemváltozatuk fenntartását. A történészek, hasonlóan a könyvelőkhöz, gyűjthették a tényeket és eszmefuttatásokat, és hozzáadhatták saját álláspontjukat a leírtakhoz.

A tények eltorzítása és titokban tartása, ezek kitiltása a történelemkönyvekből viszonylag új jelenség. A kötelező katonai szolgálattal és az abszolutizmussal egybekötve először a francia forradalom kezdetén jelentkezett.

Míg a régi rendszer eltűrte azokat is, akik annak megsemmisítésére szövetkeztek, és olyan embereket mint Voltaire, Rousseau és Montesquieu ünnepeltek a királyi szalonokban, a francia forradalom idején a más nézeteket guillotinnal jutalmazták. A forradalmi rendszer gyanított ellenségeit egyszerűen kivégezték.

Történészek voltak a terror eme demokratikus uralkodásának első áldozatai. Milliókat gyilkoltak le, és a történelmi igazság meghalt. A világ szerencséjére Danton, Marat és Robespierre nem győztek, hanem saját terrorjuk áldozataivá lettek.

A szünet ezután rövid volt. A vírus kiszabadult a palackból. a tizenkilencedik század során sok zsarnok és olyan, aki zsarnok szeretett volna lenni, fertőződött meg. De az igazság, vagy legalábbis a vélemények sokfélesége megmaradt az olyan országokban, ahol nem az eszmei zsarnokság uralkodott.

Marat ideológiai örökösei, akik Marx és Engels tanításain nőttek fel, 1917-ben Oroszországban uralomra kerültek. Még egy fontos ország került az ideológiai fanatikusok abszolutisztikus uralma alá. Újra a történészek lettek az áldozatok. Eseményeket töröltek ki az emlékezetből, "tényeket" találtak föl, és teljes osztályokat semmisítettek meg, vagy személytelenítettek az újra írt történelemkönyvek, melyeket az új, szovjet ember kapott kézhez. Az önfejű történészeket gyorsan kiirtották ellenforradalmárként vagy antiszemitaként. (1. jegyzet). Mindamellett ennek a korunkbeli zsarnokságnak a tényeit kiszűrték és nyugati történészek feljegyezték őket. (2).

A zsarnokság nagyon megerősödött 1917-től máig. Amit a francia és marxista forradalmárok nem tudtak elérni - pontosan a történelem irányítását saját rendszerük életben tartására - standard eljárássá lett az egész Földön. Az angol-amerikai szövetségesek és Szovjetoroszország szövetsége nem tette demokratikusabbá a Kreml urait, hanem a "demokratikus" szövetségesek vették át a szovjet zsarnokság eszközeit.

Először a történelemben szinte az egész világ ugyanannak a zsarnoki eszmének van alávetve, melynek része a modern történelem közös változata. Ma már nincsenek olyan országok, melyekben az üldözött történészek menedéket kereshetnének, hogy tovább dolgozzanak, vagy kivárják, míg nyugodtabb lesz a helyzet. A legyőzött országok történészeinek szabadsága, hogy saját szemszögükből írhassanak történelmet, szintén megszűnt.

A győztes második világháborús szövetség megállította a történelem óráját 1945-ben, feltétel nélkül és mindenütt.

Bizonyosan nem iróniamentes, hogy a Szovjetunió és az amerikai angol demokráciák győzelme Németország fölött, mindez a béke és demokrácia nevében, indította meg a szellemi zsarnokság sötét korszakát. Olyan korszak hajnalát hozták, melyben bárki, aki a "hivatalostól" eltérő véleményt mer nyilvánítani, életével és vagyonával lakozik azért. Soha azelőtt nem volt ilyen abszolút dogma uralkodó a Földön.

A marxizmus, kapitalizmus és cionizmus kizáró történelmi dogmája tartja a világot sötétségben 1945 óta. A revizonista történészeket az intoleráns dogma védői hajszolják a földkerekségen keresztül.

A legerőszakosabban Németországot nyomják el és osztják részekre törvénytelen kormányok vezetése alatt, akik jogi tiltásokat hoznak a hivatalos dogma bármilyen enyhe lazítása ellen is.

1945 óta sok országban hoztak törvényeket önfejű történészek büntetésére. És ha a törvények nem elég hatásosak, lázas hazugságpropaganda indul a modern médiákban ellenük.

De gyilkosságok, gyújtogatás és mindenfajta üldözés ellenére az elnyomás és sötétség erői nem oltották ki teljesen a szabadság zsarátnokát. Valójában a negyven év üldözés a szabadság védőit erősebbé és határozottabbá tette, mint valaha abban a meggyőződésben, hogy az igazságnak és szabadságnak győznie kell. A történeti átértékelés intézetének évi konferenciái mutatják az emberi szellem megtörhetetlen erejét.

Tényleg irónikus jelenség, hogy üldözőink rosszabbak, mint a "nácik", akiket gyűlölnek. Valójában ők alkalmazzák a világra mindazon rosszat, aminek elkövetésével a nemzeti szocialista Németországot vádolják. A szerepek teljesen fölcserélődtek: az állítólag üldözöttek a tényleges üldözők. A történelmi igazság, természetesen az, hogy Németországot az első világháború óta aljasul elnyomták, és azokat a történészeket, akik megkísérelték ezt kimutatni, azonnal elkezdték üldözni.

Noha a történelmi átértékelés egyáltalán nincs a második világháború idejére korlátozva, mégis szükséges volt ezt a kort hangsúlyozni, mivel a modern történelem teljes mértékben meghamisította azt a kritikus időszakot mond a Szovjetunióban, mind a demokratikus szövetségesek országaiban. Az utóbbi negyven évben ők ellenőrizték a történetírást, hogy állandósítsák uralmukat abszolút világideológiájukon keresztül. Elvük az orwelli axióma: "aki uralja a múltat, uralja a jövőt. Aki a múltat uralja, uralja a jelent is."

De ma az amerikai alkotmány első pontjának és a szólásszabadságnak a védelmezői csatlakoztak a történészekhez a harcban, hogy alapvető joga legyen bárkinek gondolatai kimondása a megtorlástól való félelemtől mentesen.

A hamisítók nyíltan bevallják, hogy legjobban a történelmi újraértékeléstől félnek. Ezzel legnagyobb gyöngeségüket is bemutatják: félelmüket az alapos átvizsgálástól. Folyamatosan szórakoztatják a szemlélőt azzal, hogy nem tényeket használnak vitájukban, hanem mások becsmérlését, fenyegetését és megbüntetését. A tudományos információk szokásos cseréje ez esetben teljesen hiányzik.

A világot átfogó gondolatzsarnokságot kihívták. négy évtized hazugságai után kimondhatjuk: Elég volt. Hálásak lehetünk, hogy az Egyesült Államok még olyan bástya, ahol nem szüntették meg a szólási szabadságot, de az idő arrafelé halad. Ha ma történészeket hallgattatnak el, megtagadva tőlük alkotmányadta jogukat, ki lesz a következő? Mindannyiunk szabadsága forog kockán.

A történészek fölszólítása az igazság kimondására elválaszthatatlanul össze van kötve a szólásszabadsággal. Kettős szerep és kettős kötelesség, ami alól nem bújhatunk ki. Egyszersmind hatalmas lehetőség azoknak a hamisításoknak a leleplezésére, melyek 1945 óta tartják fogva a világot.

A történet javára az szolgált volna, ha a második világháború központi alakja, Hitler Adolf Napóleonként vonult volna nyugalomra, hogy megírja megemlékezését, és hogy válaszoljon a történelem kérdéseire. A különbség a Napóleonnal és Hitlerrel való bánásmód között mutatja, mekkorát süllyedt a világ a teljes zsarnokságba.

A harctéri vereség Napóleon koronájába került, de élete és becsülete megmaradt. Máig tisztelik országában, melyet uralt és a világon. Ezzel szemben Hitler veresége megsemmisítést jelentett a teljes pusztítás háborújában. Ez a könyörtelen ellenségesség az első világháborúban kezdődött és a Versaillesi szerződésekben csúcsosodott ki. Elérkezett az idő, amikor a vezető hadi vereségéért hatalmának életének és hírnevének elvesztésével fizet.

A szovjetek és demokratikus szövetségeseik, akik a teljes háborút vezették be, feltétlen megadással és feltétlen gyűlölködéssel, intézményesítették a megszállottságot és megtorlást gyilkos és állandó alapon. Ez a fanatikus eljárás állította meg a történeti kutatást.

A cenzúra és elnyomás pusztító korszaka csak akkor szűnik meg, ha visszaáll a szabad vita, keresés, kutatás és vizsgálódás. A legyőzöttnek távlatot kell biztosítani, nem a nürnbergi kínzók révén, hanem azok révén, akik a másik oldalon tényleg történelmet csináltak. A tudományos világnak és a nagyközönségnek joga van a Hitler korszak mindkét oldalát megvizsgálni.

Több mint 200 ezer könyvet írtak 1945 óta a második világháborúról, de tudatták ezek a tényleges történetet velünk?

Például csak egy tucatnyian azok közül, akik ismerték Hitlert írtak róla. Sajnos, képességük arra, hogy az igazat mondják, alá lett rendelve els?rend? kötelességüknek a túlélésre.

A történelemújraértékelési intézet úgy véli, hogy itt az ideje, hogy megértsük a modern történelem legfontosabb pillanatainak legjelentősebb alakját: Hitler Adolfot. A történészek szerencsétlenségére sem ő, sem tisztjei nem állnak rendelkezésünkre, egyet kivéve.

Kutatásában, hogy a történelem ezen eddig nem fölkutatott részét vizsgálja, az intézet kapcsolatba került az utolsó háború idején működő nemzeti szocialistával, aki még él és kitölti az űrt: Leon Degrelle, a belga rexista mozgalom katolikus vezetője, és a Waffen SS önkéntes "Wallónia" hadosztályának a vezetője.

Degrelle jól ismerte Hitlert, aki nagyon megbízott benne. A keleti front egyik legkitüntetettebb hőseként mégis a legalkalmasabb személy a pártatlan történelemszemléletre. Nem német, és a belgákkal és franciákkal együtt németellenes légkörben nőtt föl.

A háború kirobbanása előtt Degrelle fiatal értelmiségi volt, aki újságot adott ki, és egy nemzeti pártot szervezett, mely a választások után képviselőket küldött a belga parlamentbe. Az a nemzeti lelkesedés, mely nevéhez fűződik abban mutatkozott meg, hogy milliók köszöntötték és támogatták programját.

Mikor Degrelle visszatért Brüsszelbe négy évig tartó harc után a kommunizmus ellen a keleti fronton, a belga történelem leglelkesebb fogadtatása várta. Belgák ezrei álltak Brüsszel utcáin, hogy köszöntsék a visszatérő tábornokot két hónappal a szövetségesek megszállása előtt.

Az egyik legkitűnőbb francia nyelvű író, több mint negyven könyvet adott ki, a költészettől a gazdasági témákig, az építészettől a történelemig. Elismert volt mint szenvedélyes szónok, és ritka tehetséges katona. 600 ezer idegen önkéntest vezetett a Waffen SS-ben, és minden kitüntetését a fronton szolgálta meg. Négy folyamatosan harcban töltött év után az ő csapata volt az utolsók egyike, amely visszavonult Oroszországból.

Ezt a hősi harcot az "Oroszországi hadjárat" c. művében írta meg, ami miatt Európában a "huszadik század Homérosza" névvel illették. (Könyvét nemrég adta ki a történelmi újraértékelő bizottság angolul).

Utolsó találkozása alkalmával Hitler Adolffal, amikor Németországra bombák záporoztak, látta, hogy Hitler megőrizte nyugalmát és bátor volt. Utolsó közös reggeljük alkalmából Hitler szolgálta ki, adott neki kenyeret és töltött bort a poharába. Hosszan nézett Degrelle szemébe: " Mi mind meg fogunk halni, de Leon, neked élned kell. Neked élned kell, hogy megmondd a világnak az igazat."

1945-ben Degrelle Németországból Norvégiába menekült, ahol egy egymotoros gépet bérelt, melyen átrepülte a megszállt Európát, és eljutott a spanyol határra, ahol elfogyott az üzemanyaga. Komolyan megsebesült, pár csonttörése is volt. Egy évet töltött kórházban, ennek nagy részét gipszben mozgásképtelenül. Ahogy a jobb keze használható lett, elkezdte írni mesterművét, az "Oroszországi hadjárat"-ot. Két francia kiadást ért meg a mű.

A szövetségesek Spanyolország megszállásával fenyegetőztek, ha Degrellet és a francia miniszterelnököt, Pierre Lavalt nem adják ki meggyilkolásra. Franco kompromisszumot kötött. Kiadta Lavalt, de nem adta ki Degrellet, aki nem volt szállítható és a kórházban volt.

Egy évvel azután Degrelle egy kolostorban kapott menedéket. Családjának tagjait és sok barátját tartóztatták le és kínoztak halálra a "demokratikus felszabadítók" Belgiumban. Hat gyerekét kényszerrel szállították különféle európai fogvatartó központokba, miután nevüket megváltoztatták. A hatóságok rendelkezése értelmében sem egymással, sem apjukkal nem volt szabad kapcsolatot tartaniuk.

Az új belga kormány háromszor ítélte halálra távollétében. Külön törvényt hoztak, a Lex Degrellana-t, amely megtiltotta bármely Degrelle könyv tartását, olvasását és megrendelését, melyet ő írt, vagy amely róla szól. Az Ihr (történelmi újraértékelés) vele foglalkozó művei automatikusan tiltottak Belgiumban.

Teljesen egyedül, Degrelle újra kezdte építeni tönkretett életét. Azzal az energiával és égő lelkesedéssel, mely soha nem hagyta el, először kézi munkát végzett építkezésen. És szinte ugyanúgy, ahogy tábornokká lett a csatamezőn, Degrelle fölépített egy nagy építési vállalatot fontos szerződésekkel. Vállalatának minősége és hatásossága olyan jól ismertté vált, hogy az Egyesült államok kormánya védelmi tárgyú feladatokat bízott rá, többek között katonai repülőterek építését Spanyolországban. Időközben megbízottai Európában kutatták elrabolt gyermekeit. Mindet megtalálták, és izgalmas körülmények között jutottak el apjukhoz Spanyolországba.

Tizenkét alkalommal az utóbbi negyven évben kérte Degrelle a belga kormányt, hogy nyilvánosan tárgyalja esetét. Ismételt kérésére, hogy tényleges bíróság tárgyalja esetét (szemben a nürnbergi kirakatperekkel) a válasz zavar és bűnös csend volt.

Az intézet megbízta ezt a hatalmas történeti figurát, első kézbeni tanút és a világ jelentős eseményeinek személyes résztvevőjét, hogy írjon egy tizennégykötetes történeti visszaemlékezést. Degrelle első kézből származó tapasztalata, ismeretsége Churchillel, Mussolinival és a második világháború minden fő alakjával nagyon fontossá teszik ezt a projektet.

Ezek a könyvek nagyon Hitler-pártiak lesznek? Degrelle tábornok már megadta erre a választ más munkáiban. Félelemtől és kivételezéstől mentesen ír. Ellenfelei átkozzák tényeit, de soha nem képesek az ellenkezőjüket bebizonyítani. Ez együtt hatalmas tárgyi tudásával garantálja, hogy értékes munka van születőben.

Az első kézirat 1268 oldalnyi, három részből áll, címe: Hitler, született Versaillesben. Ez az alapmű, melyet tizenhárom 400 oldal körüli könyve követ, melyekben addig nem nyilvánosságra hozott dokumentumok és fényképek vannak kulcsszemélyekről. Minden kötet Hitler örökségének különféle pontjait tárgyalja. Címük ez lesz: Hitler a demokrata, Hitler és az egyház, Hitler és a németek, Hitler és az Egyesült Államok, Hitler és Sztálin, Hitler és Anglia, Hitler és Franciaország, Hitler és a bankok, Hitler és a kommunisták, Hitler és a zsidók, Hitler és a politikusok, Hitler és a hadi stratégák, Hitler és a harmadik világ.

Hitler nem lett volna a versaillesi szerződés nélkül - mondja Degrelle. A Németországot kizsigerelni akaró egyesült erők addig ismeretlen gonoszsággal dolgoztak. Hitler reménytelennek tűnő helyzetben emelkedett föl népének nyomorából és kétségbeeséséből. Rajzművész volt, aki kedvelte a zenét. Katonaruhája volt egyetlen tulajdona a Földön. Belekerült a politikába. A reménytelenség mélységeiből a meglévő erők ellenére forradalmat szervezett, irányított és élt benne, kezdettől a végéig. Legyőzte a németek előítéleteit és ellenállását, és a nép válaszolt neki. Minden szavazatért fáradhatatlanul dolgozott városból városba, községből községbe.

Hitlert demokratikusan választották meg.

Mikor hatalomra került a kapitalizmus, kommunizmus és cionizmus egyesült erői újból hadat üzentek Németországnak.

Degrelle részletes történelmi tanulmánya az esetek láncolatának minden egyes láncszemét tekintetbe veszi, melyek Hitler megválasztásától a második világháború kezdetéig terjednek. A versaillesi tárgyalás kulisszái mögé is betekint.

Degrelle hangsúlyozza, hogy Hitler szociális reformjaira fognak végül emlékezni, és nem haditetteire. Foglalkozik Hitler újításaival mint a fizetett szabadság, és a munkavállalóval a nyereség megosztása. A német vezető megfizethető és jó minőségű lakásokat építtetett minden állampolgár számára. Hitler hangsúlyozta, hogy minden német családnak joga volt kellemes küllemű kertes házra virágokkal és zöldséggel. Biztos és kellemes munkakörülményekről gondoskodott. Minden gyárnak volt sportpályája, uszodája, fái, virágai, és szépen tervezett épületei. Súlyt helyezett rá, hogy a munkakörülményeknek nem szabad tönkretenni a munkások fizikai és lelki egészségét. Megszervezte az olcsó népautó a "Volkswagen" gyártását, és olcsón megvehetővé tette minden munkás számára. Modern és szép autópályákat építtetett. Megszüntette az uzsorát azon az alapon, hogy a nemzet gazdagsága a munkaereje, és nem a raktározott aranya. Az állam - hangsúlyozta Hitler - a nép kizárólagos szolgája, és nincs más hatalom fölötte. Hitler szociális újításainak és eredményeinek listája igen hosszú.

1933-ban ez mind újdonság volt. Dinamikus szociális forradalma tényeken alapult, nem szövegelésen, és gyűlölettel töltötte el Németország ellenségeit és egyesítette őket gyűlöletükben.

Németország és Ausztria-Magyarország Versaillesi megcsonkítása sok németet (beleértve a német osztrákokat is) és sok magyart szolgáltatott ki idegen és rosszindulatú szomszédoknak. Degrelle tábornok fölméri a francia-brit intrikákat Közép - Európa ügyeit illetően, és a Wilson féle tizennégy pont rendszeres elárulását, a titkos szerződéseket, melyek Wilson szándékát az első pillanattól keresztezték, és hatalmas területek cinikus francia-brit felosztását, a szerencsétlen lakosok kívánságát teljesen figyelmen kívül hagyva.

Degrelle megmutatja, hogy Hitler és Németország története csak a Versaillesi szerződés környezetében érthető, és Németország alávetésének kérlelhetetlen ellenségei által. "Ha a szövetséges változatát hallom a történetnek" mondja "Gyakran emlékeztetem a riportert, hogy úgy számol be egy vitáról, hogy az egyik oldal minden érvét felnagyítja, míg a másik érveit figyelmen kívül hagyja. Története hitelesen tanúsítja az egyik oldal agresszióját, és a másik áldozat voltát. De elhagyásával hazudik. Én semmit sem tagadok le, amit Hitler tett, de megmutatom azt is, hogy mit csináltak a kommunisták és a nyugati szövetségesek. Ítéljen aztán a közvélemény."

Szerencsém volt elolvasni Degrelle művének első kötetét. Tanúsítom annak hatalmas jelentőségét. Családom tagjaival meglátogattam Spanyolországi otthonában. Ez a projekt mérföldkő lesz a történetírásban, és meg fogja hiúsítani korunk nagy történelmi hazugságainak továbbélését. A következő nemzedékeknek nagyszerű áttekintést ad. Úgy vélem, hogy szelleme meg fogja változtatni az emberiség ügyeit.

Jegyzetek

1. A bátor római katolikus teológust, J.B. Pranaitist, aki jól tudott héberül, 1917-ben kivégezte a cseka (szovjet titkosrendőrség) "gondolatbűn" miatt.
2. Robert Conques: a nagy terror, Stefan Possony: Lenin a megszállott forradalmár. Raymond Arthur Davies: Odüsszea a pokolba, Jean Fonteno: Vörös határ

Adatok:

Író: Chapman, Robert
Cím: A gondolkodás ellenőrzésének próbája: Leon Degrelle története
Forrás: A történelmi történelemújraértékelési intézet (http://www.ihr.org/)
Időpont: 1986 nyara
Szám: 6 évfolyam, 2. szám
Hely: 221 oldal
ISSN: 0195-6752

http://www.ihr.org/jhr/v06/v06p221_Chapman.html/