width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Buzi lobbi?

2008. május 20., kedd

Buzi lobbi?

Buzi lobbi?

Idén júliusban is lesz komoly libsi kampányolás a buzikérdéssel kapcsolatban. A hülye rózsaszín tangás felvonulásuk ennek csak egy része, emellett még a médiáik is tele lesznek a szokásos hazug kampányszövegeikkel.

Egyszerűbben kellene e kérdést megközelíteni és kezelni is, mert igazából ez a probléma nem is létezik, csak szándékosan gerjesztik.

Ezt a kérdést (természetesen e helyt) leegyszerűsítve, elsősorban a nemzet és társadalom iránti kötelezettségvállalás szempontjából vezetném le röviden s természetesen e polémia tárgyát érintően, (a nekem már csak) buzik vonatkozásában. Túlbonyolítani nem szabad, mert akkor olyanná válik minden, mint a parlament. Mindent meg lehet magyarázni egymás háta mögé bújva, felelős pedig soha nincs. (Ez a demokrácia nagy „varázsa”.) No meg mindig az egyszerű dolgok a jók.

Tehát:

A buzi, az buzi. Egy nagy közösségnek ez a fajta is tagja ugyan, mely közösséggel szembeni kötelességeiről, mindig mindenki elfelejt beszélni. A társadalom iránti kötelezettség, - amelynek tagjai vagyunk ezekkel együtt - az adófizetés. A nemzet iránti kötelezettség, - melynek fiai vagyunk szintén ezekkel egyetemben - az utódnemzés. Ez vonatkozik az egész közösségre, köztük tehát a buzikra is. Ennek az egész homo – hetero csatározásnak az oka, mely az egész világot feldúlja ma már, szerény véleményem szerint, egész máshol keresendő. Mégpedig a pénz, a vagyon környékén.

Az ugyanis, hogy valahol, valamikor (talán épp a szép és szabad Amerikában) egy tehetős politikus(?) az örökösödés miatt, státuszából adódóan, emberjogi kampányt csinált, csinálhatott, engem hidegen hagy. A játék ugyanis erre – tudni
illik az ilyen vagyonok átmentésére - megy ki.

Nem arról van itt szó, hogy szegény buzi embereknek joga van buzinak lenni, hanem, hogy egy bizonyos „felső” réteghez tartozó ferde hajlamú, a szerelme jövőjét biztosítani tudja. Mert bizony ez áll e mögött a „kampány” mögött. A priváta. (De hogy egy hasontermészetű történettel éljek zárójelben és annak érdekében, hogy mások fejében is gondolatok képződjenek: olyan ez a dolog, mint a bukósisakok ügye volt korábban.

Valami szarházinak arra Brüsszel, vagy, vagy valami tengerentúli irányban megmaradhatott raktáron, (vagy itthon kezdettek el gyártatni a „mi kutyánk kölkivel” ilyen alkalmatosságokat) egy csomó bukósisak. Rögtön bevezettük a segédmotoros kerékpárokra a kötelező viselésüket. Vegyis, még ezt is tovább egyszerűsítve, a gombhoz vesszük a kabátot. (Már a kerékpárok esetében is boncolgatják „túlokos” illetékeseink a dolgot, aminek előre kiszámítható eredménye lesz. Valaki(k)nek, pénz kell.)

Szóval, ez a privát, financiális probléma integrálódott – hathatós média közreműködéssel - aztán a mai tájékozatlan, vagy félretájékoztatott, hiszékeny emberfőkbe oly módon, hogy a ferde hajalmúaknak is jogai vannak. Vannak! Élni, és slusz-passz. Csak úgy, és ugyan annyi, mint másoknak.

Ezért nem kel bonyolítgatni a „vonulások” ügyét sem. Mert miért csak akkor „vonulhatok”, ha ezek „vonulnak” - féle összefüggés keresése, számomra a logika megerőszakolása. Nekem ez csak a következőképp érthető:

A gazdasági- és egyéb nemzetrabló, hatalmat bitorlók ellen - akár „vonulással” - való, tiltakozás ugyanis, véleményem szerint a társadalom mindenik tagjának egyformán lelkiismereti-, hazafias-, vagy/és nemzet iránti kötelessége. (Lenne, nálunk szerencsésebben szocializálódott nemzetek esetében.)

Ezért a buzik különjogaiért ne vonulgasson senki emberfia. Egyrészt mert az alkotmány értelmében a szexuális szabadság, vagy az ebbéli identitás „szabadsága”, mindenkié. Pontosabban szólva mindenkinek a magánügye. Maradjon is az! Másrészt egy ilyen törpekisebbség (hála Istennek törpe) vagyoni helyzetének javítása-, vagy egyéni érdekei miatt nem kényszeríthető egy nemzet sem olyan törvényeket hozni, mely kötelezővé teszi az ilyen fajták szeretetét és tutujgatását.

Vagy „gyermekvállalásukkal” megszentségtelenítsék az anyatermészetet, az anyaság intézményét. (Ráadásul követelésük, teljes volumenében szemben áll a természet törvényeivel, amit ugyebár komolyabb helyen írtak, mint például a magyar parlament..

Végezetül, részemről is borzalmasnak tartom a fajtájukat, mivel hibás génnek vélem őket, függetlenül minden patkánykísérlettől. Mert hát a patkány az mégis csak patkány és bármilyen kísérlet során nem várható tőlük emberi reakció. Azaz, elsietett – Uram bocsá’ erőltetett - dolognak tartom eme kísérlet konzekvenciájának levonását.

A buzi inkább egy teremtéskori hibás gén, amit Szodoma és Gomorra városok esetében, teremtőink orvosoltak, teljes sikerrel. (A megoldás ma is ez lenne, bár ettől a fajta megoldástól az emberiség gondolkodása már messze jár, ám e bibliai történetből inkább okulni kellene, mint átsiklani felette. Ugyanis egyéb esetekben, ez a könyv az irányadó, vitás esetekben. Szóval Szodoma-Gomorra példáját vessük el, s talán földhözragadtabb megoldást kellene a társadalom egészséges génállománnyal rendelkező részének agyába plántálni, mert mint azt a világ e témában kialakított mai véleménye is mutatja, a szerényebb képességű, és részben emiatt kevésbé önálló gondolkodású, (tehát a zsidómédia által jobban befolyásolt) egyedek hajlamosak ezt a sok liberális marhaságot elhinni, magukévá tenni és ráadásul hirdetni.

Mondjuk be lehetne a forgalom akadályozása miatt tiltani ezeket a vonulgatásokat. Egész egyszerűen azért, mert ez a fajta demonstráció nem az utcára való, mint ahogy nemi identitásuk deklarálása sem. Ez a kinyilatkoztatás, hálószobáik bűzös, férfi(?)szagú levegőjébe való. (Hogy ott fulladnának meg mind.) „Vitézkedni, mindenki ott vitézkedik, még a heteroszexuális egyedek is. A társadalom, mint egységes egész, gazdasági szempontjait figyelembe véve, hasznos tagjai lehetnek egy közösségnek, mint egyenjogú egyed, de fogyó népességünket tekintve, Európa elöregedő nációit is nézve, teljesen haszontalanok. Eme haszontalanságot a társadalmak egészséges része elnézi addig, míg külön jogokat nem követelnek maguknak. Ráadásul olyanokat, amik a nemzetre károsak. Mert van itt már különjogokat élvező kaszt garmadával. A teljesség igénye nélkül: zsidó, cigány, néger. Talán kell még?

Gondolom e sorokból is kiderül, hogy gyermek-adoptációjuknak a lehetősége, ép eszű embernél fel sem merülhet.

Hogy megilletik őket ugyan azok a jogok, mint másokat? A teremtés nagy egészét tekintve, kétlem. Éppen fentebbi mondat az első, aminek mellékhatásaihoz már kevés lenne egy esztergályos szaktudása. Az már túlontúl „okos” lenne hozzá. Ide a teknővájók, vagy kosárfonók egyszerűsége kell. Ezt részben azért mondom, mert ha az emberiség nem kezdi el haladéktalanul a természethez való alkalmazkodást, törvényeit azon törvényekhez igazítani, menthetetlenül elpusztul, mert már nincs hová hátrálnia. Részben pedig itt nem tárgyalt sok-sok egyéb dolog miatt.

Summa-summarom, mindenki teljesítse kötelességét a társadalom- és nemzete felé. A buzik is! Otthon, meg csináljon, amit éppen akar. A szót is kár erre a hibás társaságra fecsérelni.

Mégis megtettem mindőnk okulására. Lehet, ez utolsó mondat furcsán hangzik, de egyszer helyére kell tenni ezeket a dolgokat is.

Ja?! Hogy ehhez egy normális nemzeti kormány kellene ? :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk