width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Elég durva dolgok

2008. május 30., péntek

Elég durva dolgok

Elég durva dolgok

"Az egy nyelvű és egy szokású nemzet gyenge és esendő". Na ez az a mondat, ami mindig kiveri nálam a biztosítékot.

Az államalapítás korában kezdődött meg nálunk a gyarmatosítás, aminek aztán a 13. században úgy különben a magyar főurak véget vetettek (kiűzték a kereszteseket), és nemzeti királyaink (Mátyásig bezárólag) valamennyire gátat tudtak szabni a zsidótőke korlátlan terjeszkedésének. Ezek után következtek a megszállás évszázadai. (Belegondolni is rossz, hogy az utóbbi 500 esztendő alatt - kevés kivétellel - mindig idegen érdekeket szolgáltunk.) Ennek egyszer véget kell vetni. Most itt van az ideje. Egyre többen vagyunk, akik így gondolkodunk. Sosem voltunk ennyien, de lehetünk még többen.

Badiny Jós professzor úr írja.


Itt megint „új" történelmet kell hirdetni és letaposni az eddigi tanításokat. Kezdjük ott, hogy:

I. István (Szent István) meghalt 1038-ban úgy, hogy hazánkban németek uralkodtak, és Gizella, a gyilkos és áruló intézte az uralkodás jövőjét. Az „idegen uralom" azonban Salamon (1063-74) korában tetőzött, amikor nemcsak németek, hanem izmaeliták és zsidók tömege érkezett hazánkba, és összefogva pusztították a magyart.

Salamont a történelmi tanítás szerint I. Géza (1074-77) győzi le, azonban az idegeneket pusztító és legyőző „magyar kard" László hadvezér kezében van, aki trónra lép Géza után, és 1095-ig uralkodik.

I. László királyunk megtisztítja hazánkat az idegenektől, akik fejvesztetten menekülnek előle. Elképzelhető, hogy mennyien lehettek, hiszen az áruló I. István után 25 évre trónra lépő Salamon már csak jobban „magyartalanítja" az I. István és Gizella, meg Péter által „idegenné" vált országunkat. Mivel a nép nem felejtette el azt, hogy I. István volt a „nagy áruló", amikor a magyar népet az idegenektől megtisztító I. László királyunkat dicsőíti, ez a „magyar" király kiemelteti sírjából az országvesztőt - Istvánt - és az ősi törvények értelmében levágatja az áruló jobb kezét.


Ezt az idegen, zsidó-keresztény papság kaparintotta meg és - mivel életüket és birtokaikat ennek az I. Istvánnak köszönhették - „szent jobb"-ként adták át, egyházi pompával az utókornak. Miután pedig a nép istenítette I. László királyunkat, és emlékét halála után is vallásos kegyelettel ápolta, az egyház „szentté avatta", hogy „Szent László" dicséretével és imádatával sikerüljön a Népet is a zsidó-kereszténység jármába tenni... és ez sikerült is. (ugyanezt csinálta a római egyház Japánban, az ún. „evangelizációs" eljárásában. Az ottani „térítés" legnagyobb ellenségeit „váratlanul vagy hirtelen" bekövetkezett haláluk után szentté avatta.) Így lett azután a néphitben élő Szent László-hagyomány az „új vallás" érdekéhez kapcsoltan tanítva.

A Szent László emlékét őrző legendákat és ábrázolásokat át kellene értelmezni a magyarságtudat szerint, elhagyva a zsidó-kereszténységű egyházi érdek hamis magyarázatait.

Ezt azért tettem ide, mert sokan hiszik azt, hogy a harc a Kárpát-medencéért a komcsikkal kezdődött és mindent az ő nyakukba akarnak varrni. Természetesen nem akarom e téren szerzett érdemeiket kisebbíteni, de tessék végre észrevenni, hogy nem politikai oldal kérdése az ügy!!!!

Az ellenzékről megvan a véleményem, de a fideszben és annak szavazótáborában rengeteg tisztességes, nemzeti érzelmű ember van. A legfelsőbb szinteken már mondjuk nem annyira...

Ez olyan, mint az egyház, ahol a kispapok véleménye többet ér, mint egy szabadkőművesság által irányított érseké. :-)

De miért olyan erős még mindig a legnagyobb ellenzéki pártban a liberalizmus, mikor a tagságnak csak elenyésző része tartozik ehhez a szélsőséges felfogáshoz? Az egyik fideszes barátom csak ennyit mondott erre: "vannak erők a fideszben, melyek hátráltatják a szövetséget"A zsidók. Kevesen vannak, de jók a nemzetközi kapcsolataik és sok a pénzük.

A jobboldali kormány egy mákszemnyivel sem lenne jobb. A jobb oldal ugyanannak a politikai színháznak egy másik színésze. Attól, hogy a főhős szerepét elveszed az MSZP-től és a FIDESZ-nek, MDF-nek, vagy mit bánom én, melyik pártnak adod, attól a szindarab még ugyanaz marad. Legfeljebb más jelszavakat fogsz közben hallani, mert ugyanazt a darabot két színész nem játsza ugyanúgy, de Hamlet attól még Dán királyfi marad és meghal a darab végén. Nagyon jól mutatja ezt az április eleji antifasiszta ellentüntetésen egységesen felvonultatott pártok sora. Még a nem a mi sólymunk is odafáradt, nem a mi oldalunkat segíteni! Tessék végre megérteni, hogy a pártoskodás megosztja az erőnket, és épp ez a demokrácia rákfenéje, ezt használják ki a nép ellenségei, így uralkodhat a kisebbség - mint látszólagos többség - a többség felett. Hogy ez érthetőbb legyen nézzük számokban: A legutóbbi választásra csak a lakosság 55 %-a ment el szavazni. A hiányzó 45 % nyílván egyik pártra sem akart szavazni, azért nem ment el. Az 55 % tényleges szavazóból 48 %, azaz a teljes lakosság 26,6 % szavazott az MSZP-re, mégis azt hallod mindenhonnan, hogy 48 % a támogatottságuk. Ugyanis azt mondják, hogy akik nem mentek el szavazni azok olyan arányban szavaztak volna, mint azok akik elmentek szavazni. Szép kis csapda ez. Nyugi, mert a FIDESZ is így áll, tehát mindegy melyik kormányoz, mert mind a kettő kisebbségből tenné!!!! Nem lehet jobb-, bal-, közép- és még mittudom én milyen oldalban, pártban gondolkodni. Az az ügy halálát jelenti!

Csak és kizárólag nemzetben, nemzeti érdekben, nemzeti egységben (ez alatt valamennyi népünk egységét értem), Istentől kapott feladatban, stb. (válaszd a világnézetednek megfelelőt) lehet gondolkodni! Amint ezt elfelejtjük végünk. Mátyás király után a főurak pártoskodni kezdenek és ezzel vége is az Istentől kapott királyságnak. Értike? Amíg nem állítjuk vissza a dolgok természetes rendjét, addig csak egyre lejjebb és lejjebb esünk.

A baloldalon is vannak rendes emberek, akik még ráadásul ízig-vérig magyarok is. Ugyanúgy nem értik a baloldal vezetőit, mint a FIDESZ-es ismerőseid a FIDESZ vezetőit. Ők ugyanannak a csapdának az áldozatai, mint a jobboldalon lévő hazafiak, csak ők a piros és nem a zöld csapdába estek bele. Ettől még még mind a két csapda ugyanazt a célt szolgálja. Ez a magyarázata annak, hogy miért olyan erős valamennyi pártban a gazdasági és közéleti (neo)liberalizmus. Viktorkát ugyanúgy megvették kilóra, mint a Gyurcsányt. Ha ez nem így lenne, akkor még a parlamentbe sem kerülhetett volna be! A mai parlamentbe csak azok juthatnak be, akik kellően a korpa közé keveredtek, azaz eléggé sárosak. A holokauszt kártyától minden oldal összeszarja magát jelenleg, pártállástól és kontinenstől függetlenül! Viktorka, pedig tutira nem a kiválasztott! Nem csak a Kóka- és Gyurcsány-féle szemétládákat kell eltakarítani, hanem mindet, így Orbánt, Semjént, Dávidot, stb. is.

Valóban nem tudunk egyik napról a másikra kiugrani és valóban csak lassan lépdelhetünk előre. Azonban az is igaz, hogy túl sok időnk sincs. Az energia válság elkezdődött, ha tetszik, ha nem. Az üzemanyag és a gáz árának folyamatos emelkedése nem a véletlen műve. Már a Szeged alatti gázmező kitermelésére is amerikai cég jogosult, pedig még azt sem tudják gazdaságos lesz-e a kitermelés. Vegyünk egy másik eheti hírt. Az élelmiszerek ára a kétszeresére növekedett a világpiacon és itthon is, az energia célú ültetvények előretörése miatt. A világ élelmiszer piacának összeomlása várható. Nem én állítom, hanem az M1-es közszolgálati TV adó, ugyancsak ma. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a műtrágya előállítása kőolaj függő, és műtrágya nélkül pl. a búza 6,8-7,0 t/ha-os átlag termése 2,8-3,2 t/ha-ra esik várhatóan vissza, akkor már van min gondolkodni.

Az a vicces, hogy az energianövények után szinte lehetetlen mást termeszteni, nagyon kiveszik a talajból a tápanyagokat. Mondjuk ez logikus is... valami valamiből lesz.

Sajnos ezek bekövetkeztét nem több száz évre teszik, hanem csak néhány tíz évre. Az összeomlás viszonylag közel van. A fúziós erőműre ne tessék számítani, mert a legderűlátóbb becslések szerint is 50 év múlva lehet belőle valami. Az energia, az ivóvíz és a kaja elfogyása, valamint az éghajlat összeomlása pedig 30-40 év múlva várható legkésőbb.

És még valami. Ez itt egy jó hely a Kárpát medencében. Ezt nem fogja elönteni a tenger, itt akár a félsivataggá válás után is öntözéssel továbbra is lehet növényeket termeszteni. Itt nincsenek OLYAN pusztító trópusi viharok, mint délen, vagy ahol a szárazföldtől délre óceán van. (New Orleans is ilyen volt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk