width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Erősebb a Jobbik mint hinnénk, támogatottságával kapcsolatosan hazug és manipulált minden eddigi adat

2014. március 5., szerda

Erősebb a Jobbik mint hinnénk, támogatottságával kapcsolatosan hazug és manipulált minden eddigi adat

Erősebb a Jobbik mint hinnénk

Nyilvánvalóvá vált, hogy minden eddigi adat a Jobbik támogatottságával kapcsolatosan hazug és manipulált (x)

A tartalomból:

Pörzse Sándor: Hoppá!

Megjelentek a legújabb közvélemény-kutatási adatok. Ezek alapján nyilvánvalóvá vált, amit egyébként úgyis tudtunk, hogy minden eddigi adat a Jobbik támogatottságával kapcsolatosan hazug és manipulált. Az új adatok szerint a Jobbik a teljes népesség körében tizenöt, a biztos pártválasztók között közel húsz százalékon áll. Ehhez tegyük még hozzá, hogy szerintem ez is kevés.

Vona Gábor: A pofátlanság

2010-ben az MSZP-nek és a Fidesznek sem volt érdemi programja. Mindkettő kiadott valami füzetecskefélét, valami olyat, amit ha elolvas az ember, akkor az is kisülhet belőle, meg az ellenkezője is. Már akkor megmételyezte a magyarországi választásokat, hogy a pártoknak egyszerűen nem volt programjuk. Hogy mindezt megtehették. Megtehették, mert a magyar társadalom egy jelentős része ezt nem várja el a pártoktól. Az emberek képesek biankóba adni a bizalmukat, habár eddig mindig átverték őket.

Tévhitek és tények az atomerőművekről és a zöldenergiáról

A Jobbik támogatja a megújuló energia arányának növelését, de egyben el is kell oszlatnunk azt az illúziót, miszerint a megújuló energiafajták már középtávon képesek kiváltani a hagyományos energiahordozókat, ide sorolva a nukleárist is – nyilatkozta lapunknak Balczó Zoltán. A Jobbik országgyűlési képviselője, a Parlament alelnöke elmondta, a nemzeti párt többek között azért is támogatja az új blokkok megépítését Pakson, mert ez a tiszta és olcsó energia a legalkalmasabb a globális felmelegedés okaként megnevezett üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős mértékű csökkentésére.

Dühöngő ifjúság

Öngyilkos diákok, fojtogatás, nemi erőszak az iskolákban. Felülről, bírói ítéletekkel kikényszerített integrációval próbálkoznak a cigány jogvédők, gyerekeik utaztatásával, másik iskolába járatásával védekeznek az utódaiknak normális oktatást biztosítani akaró szülők. Ki vet véget az emberkísérleteknek?

Szavak és tettek Ózdtól Ózdig

A közvélemény-kutató cégek a választások közeledtével politikai elkötelezettségükből fakadó önbeteljesítő szerepüket folyamatosan háttérbe szorítva elkezdenek lassan közelíteni a valósághoz. Nincs ezzel máshogy Orbán Viktor sem, ahogy közeledik április 6-a, ő is közelít a valósághoz: a napokban Ózdon egy közbiztonságot érintő kérdésre azt mondta, minden rendőri helyet, körzeti megbízotti állást feltöltöttek. Hozzátette ugyanakkor, nem hiszi, hogy valaha is lesz elegendő rendőr, a kérdést szerinte nem lehet kizárólag rendőri kérdésként kezelni.

Otthont, munkahelyet!

Mindenre kiterjedő családvédelmi, illetve otthonteremtési program és áfacsökkentés – ezek a Jobbik legfontosabb zászlóshajói, melyekkel megállítanák a demográfiai katasztrófát és hosszú távon élénkítenék a gazdaságot. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt népesedési munkacsoportjának vezetője lapunknak elmondta: a 2014-es választási programjukban olyan megoldási javaslatokat szedtek elő, amelyekkel valóban könnyítenének a magyar családok helyzetén, és egy hat számjegyű összeget tartanának a zsebükben évente.

Gerilla a Gyümölcsöskertben

Csaknem nyolc év után a titkosszolgálatnak köszönhetően ismét közbeszéd tárgya az őszödi beszéd. Gyurcsány ellentámadásba lendült, vezető fideszesek pedig önellentmondásba keveredtek. A nyilvánosságra hozott jelentésekben valamiért már nyilvánosságra került adatokat is kitakartak.

A nemzeti önvédelem földforgalmi törvénye

A nemzeti önvédelem földforgalmi törvényének (Nftv.) alapjait az Anyaföldvédelmi Kerekasztal szakértője dolgozta ki a nemzeti önvédelmünket feladó földforgalmi törvény leváltására.

Euromajdan magyar szemmel keletről

Sajnos a magyar sajtó, mint oly sokszor, most is a Nyugatról diktált híreket fordítja a maga nyelvére, melyek az ukrajnai válságos eseményeket csak fekete és fehér színben tüntetik fel. A fehér természetesen a Brüsszel és Washington által támogatott és finanszírozott ukrán szélsőséges ellenzék, a fekete pedig természetesen Oroszország, aki a hétvégéig önmegtartóztatva hallgatott, és nyilvánosan nem szólt bele az ukrán eseményekbe.

Mindenkinek üzen a Jobbik

Az előző héten publikált közvélemény-kutatási adatok tanúsága szerint miközben a baloldali összefogás támogatottsága csökken, a Jobbik egyre sikeresebben képes megszólítani olyan társadalmi csoportokat is, melyek korábban alig rezonáltak a radikális párt üzeneteire.

A CIA és Izrael szolgája a török szektavezér

Terrorszervezetté nyilváníthatják Törökországban Fethullah Gülen iszlám szektavezér mozgalmát, amely az elmúlt hónapokban az USA és Izrael érdekeinek megfelelően megpróbálta szétverni a török államot. Az Egyesült Államokban, Pennsylvaniában élő szektavezér mozgalma az európai-ázsiai országban párhuzamos államot épített ki, így a fegyveres testületek mellett az ügyészségbe is beépültek az elmúlt években, és titkosszolgálati eszközökkel is rendelkeznek.

A gyilkos transzzsírsavak

Óriási lépés az élelmiszeripar területén, hogy február közepétől tilos forgalomba hozni az olyan élelmiszert, amely a minimális mennyiségnél több transzzsírt tartalmaz. Sokáig alig halhattunk róla, néhány éve azonban elkezdték felhívni a figyelmet az anyag egészségkárosító hatásaira. Szívinfarktust okozhat, továbbá az Alzheimer-kór, a korai elbutulás, a rákbetegség és a meddőség kockázatát emeli, sőt a cukorbetegséggel is összefüggésbe hozták.

Megalkuvás nélkül

Szinte gyermekfejjel sorozták be, majd páncélvadásznak képezték ki. A bevetést végül megúszta, de megtapasztalta a hadifogságot, hazatérve Rákosiék rémuralmát, az emigrációt, az antibolsevista ellenállás kockázatát, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverését, több mint tíz év börtönt, majd végül a szabadulást. Sokszor az életét is kockáztatva, de mindvégig kitartott elvei mellett. Élettörténetét az Üzenet: és mégis élünk című lebilincselő, témája ellenére néhol humoros, irodalmilag is magasröptű könyvében írta meg. Vitéz Tóth Károly a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából az izgalmas sorokat felidézve mesélte el lapunknak, hogyan élte túl a diktatúra sötét évtizedeit.

Kárpátalja és a ruszinok (1. rész)

Kárpátalja történelme elválaszthatatlan a magyarság történetétől. Noha a terület az I. világháború végéig nem létezett önálló politikai, földrajzi egységként, az egyik legmozgalmasabb múlttal és jelennel bíró térsége a történelmi Magyarországnak. A Vereckei-hágón keresztül zajlott honfoglalás, az orosz fejedelemségek ellen induló középkori hadjáratok, a kuruc mozgalom kezdő eseményei e hat magyar vármegyét magába ölelő térség életében mind-mind fontos mozzanatnak számított. A XX. század sokszor tragikus történéseivel azonban még az ezt megelőző korszakok mozgalmasságát is felülmúlta.

A Soproni-hegység

Mielőtt elsuhannánk a Soproni-hegység mellett, azért kérdezzük meg magunktól: miért is rohanunk a Raxra, a Schneebergre vagy a Keleti-Alpok többi, valóban pazar ormára úgy, hogy a Soproni-hegységben még soha nem is jártunk? Mert vegyük csak sorra, hogy mit is adott nekünk a Soproni-hegység!

Keresse csütörtökönként az újságárusoknál vagy a http://www.dimag.hu/magazin/Barikad oldalon!

http://kuruc.info/r/50/124701/ #Barikád #Alfahír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk